A jövő már itt él velünk: a kor és korunk kérdései a pécsi konferencián

Hogyan segítheti az egészség megőrzését a városaink mikrokörnyezetének adatokra való lefordítása? Hogyan (nem) veszi el a munkát az embertől a gép és a mesterséges intelligencia? Milyen feladatokban működnek együtt velünk, a terheinket akár szó szerint átvevő robotok? Ezek a kérdések mind felmerülnek egy tudományok közti átjárásokat és a Pécsi Tudományegyetemen zajló kutatásokat, valamint hasznosításukat bemutató konferencián és fesztiválon.

A Kortalan Tudomány Konferencia és Fesztivál célja a Pécsi Tudományegyetem számos tudományterületet felölelő kultúrájának és kutatásainak bemutatása, elismerése és a további együttműködések erősítése. Az idén október 6-10. között megrendezett – és online közvetítéseken követhető – rendezvénysorozat az emberi életben a kor, az idősödés és a minőségi életévek kiterjesztése szellemiségében válogatott elemeket mutat be. Ugyanakkor az idő, mint vezérfonal a kort is jelenti, amelyben élünk, és a változásokat is, amelyet a társadalom és az egyén megél.

A technológia újabb és újabb fejlesztésekkel könnyíti meg életünket, de kihívásokat is jelent. Egyre több adatot ismernek meg rólunk a számítógépes rendszerek, az okos városok (ahol minél több paraméter mérésével és azoknak a folyamatok irányításába való intelligens bekötésével szervezik az életet) egyre érzékenyebben tudnak reagálni a környezet változásaira. Ezekben az adatalapú irányítási megoldásokban az egészség megőrzését segítő lehetőségek is rejlenek – ezt mutatja be a PTE Energia Design Kutatócsoport előadása. Itt kiderül, hogy például a levegőminőségi adatok és a mikrokörnyezetet szimuláló 3D-s városmodell összeillesztése olyan új rendszert hozhat létre, amely még a közösségi médiás aktivitásokat is figyelembe tudja venni, majd mindebből például a veszélyeztetett csoportok számára hasznos előrejelzési módszert megvalósítani.

A technika ennél is kézzelfoghatóbban jelenik meg a kollaboratív robotok, azaz az embert hétköznapi feladatokban segítő berendezések bemutatásán. Az október 7-én zajló előadásban ezúttal a fizikai kézfogásra sajnos nem lesz lehetőség a számos hétköznapi feladatot, akár kávéfőzést is elvégző robotokkal, de a demonstráció szemléltet olyan – például idős emberek segítésére alkalmas – funkciókat, mint a testet kívülről megtámasztó, fizikai erőt helyettesítő exoskeletonok működése, amelyek megkönnyítik a terheket, hogy az embert ne korlátozzák a kreatív, értékteremtő munkában vagy a megérdemelt pihenésben.

És ha már a feladatokat átvevő robotokról szó esik, azt is megvizsgálják, hogy elveszi vagy éppen átveszi-e a munkát az embertől az egyre okosabb gépek generációja. Az ipar 4.0 hatása a munka jövőjére című előadáson az egymással kommunikáló gépeken, a mesterséges intelligencián alapuló termelés világát ismerhetjük meg. És ez már nem a fantasztikus filmek világa, hanem a velünk élő jövő. A kooperatív robotok ugyanis már ma is egyre nagyobb szerepet kapnak a gyárakban, de a gépi megmunkálást automatizáló ipari robotok területén túlmutatva már kreatív műhelyekben is szolgálják az ember szabadságát és alkotó energiáinak kifejezését. Ezek a gépek tehát nem elveszik a munkát, hanem átveszik a monoton és fizikailag megterhelő feladatokat – mindezt egy olyan humánerőforrás-szolgáltató vállalkozás mutatja be, ahol emberek és segítő robotok munkaerejét együttesen hasznosítják.

A tudományos kutatást, társadalmi kérdéseket és művészetet összefogó konferencia és fesztivál a PTE Általános Orvostudományi Karán működő Transzdiszciplináris Kutatások Intézete szervezésében valósul meg, a programok és közvetítések a http://itdweb.hu/kortalan-tudomany-konferencia-es-fesztival-2020/ internetes oldalon elérhetők.

Pécsi Tudományegyetem

- Hirdetés -