- Hirdetés -

- Hirdetés -

A legizgalmasabb ipari és e-mobilitási megoldások az idei CES-en

- Hirdetés -

A 2019 után először személyes részvétellel megrendezett Las Vegas-i szórakoztatóelektronikai show 173 országból több mint 3200 kiállítót, 4700 médiaképviseletet, illetve 200 ezer látogatót vonzott. A vásár legkülönlegesebb és ipari szempontból is érdekes újításaiból főleg önvezető és szenzormegoldásokat, fenntarthatósági és karboncsökkentő innovációkat, valamint megfigyeléstechnikai és járműújdonságokat emelünk ki.

Önvezető megoldások az LG-nél

Az LG Innotek standját a gyártó szerint legalább 20 ezer ember kereste fel, hogy megnézze a koreaiak legújabb megoldásait az önvezetésre. A stand középpontjában elhelyezett járműmakett 16 elektromos alkatrésztípus működését demonstrálta úgy, hogy azok a tényleges beszerelési helyükön üzemelve bizonyították versenyképességüket. A cég az autonóm közlekedés olyan alapvető technológiáit is felsorakoztatta a pavilonban, mint a szükséges optikai megoldások, nyersanyagok és elektromos alkotóelemek.

Utóbbiak legeklatánsabb példái a Sensor Fusion technológia, ami kameramodullal, innovatív optikai megoldásokkal és formabontó elektronikával kínál tűpontos objektumérzékelést még rossz időjárási körülmények között is, valamint a Power Solution és az FC-BGA rendszer, amelyek egyrészt a fenntartható energiafelhasználást, másrészt a félvezetők egymásra épülését demonstrálták a kiállításon.

Új e-motorok a Yadea standján

Az elektromos motorok világvezető gyártója érdekes módon most először jelent meg a CES-en, de rögtön egy sor új terméket és technológiát vonultatott fel a show-n, köztük két nagyobb teljesítményű modellel, a Yadea Keeness VFD motorkerékpárral és a pedálos Yadea E150-nel. Előbbi egy 10 kW-os, középmotoros, 100 km/h-s végsebességű, nulláról ötvenre négy másodperc alatt gyorsuló jármű, benne autóipari minőségű lítiumakkumulátorral és energiavisszanyerő rendszerrel, míg utóbbit valamivel szolidabb 5 kW-os teljesítmény, 160 Nm nyomaték és 80 km/h-s végsebesség jellemzi, de 20 perc is elég neki ahhoz, hogy 80 százalékra töltődjön fel.

A bemutatott gépek között persze a friss megjelenések is szerepeltek: a 2022-es American Outstanding Industrial Design-díjas Yadea Innovator a cég első mesterséges intelligenciával vezérelt, összecsukható elektromos kerékpárja. A Trooper 01 modell kettős motoros meghajtással és hátsó agymotoros technológiával rendelkezik, 1000W és 750W csúcsteljesítménnyel. A Yadea márciusban megjelenő Camper modellje szintén ezzel a motorral lesz felszerelve.

Forrás: CES 2023
Mindenki 3D nyomtatója a Kokonitól

A 3D nyomtatókat globálisan forgalmazó márka az idei CES-en mutatta be legújabb gépét. A látottak alapján a KOKONI SOTA úgy képes feszegetni egy élvonalbeli 3D nyomtató sebességét, pontosságát és stabilitását, hogy közben nem csupán ipari célra, hanem mindenki számára elérhető kíván lenni. Fejlett funkciói és kivételes teljesítménye valóban az additív ipar ugrásszerű fejlődését jelzi.

A KOKONI SOTA-t úgy tervezték, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsa: 600 mm/s maximális nyomtatási sebességével és 21 000 mm/s^2 gyorsulásával a nyomtató képes lépést tartani a legigényesebb gyártási ütemezésekkel is. Egyedi, nagy sebességű léptetőmotorjának és zárthurkos motorrendszerének hála minden alkalommal egyenletes, megbízható teljesítményt lehet elvárni tőle. Az eszközt a kivételes stabilitás, a 30 dB alatti zajszint és a könnyű használat teszi kiemelkedővé. Nincs szükség összeszerelésre sem: a felhasználó már a dobozból kivéve nyomtathat vele, akár távolról is.

Forrás: CES 2023

A RoboSense forradalmasítja az okosjárművek érzékelését

A Smart érzékelőrendszerek egyik világvezetője a legjobb LiDAR megoldásait vonultatta fel Las Vegasban, például a szilárd testek és vakfoltok kiszűrésére épített RS-LiDAR-E1 és a második generációs intelligens félvezető RS-LiDAR-M. A legtöbb látogatót a RoboSense közleménye szerint az előbbi érdekelte, hiszen autóipari minőségű szilárdtest-LiDAR, ami a RoboSense chipjeivel jelentősen leegyszerűsíti az áramkörtervezést és a gyártási folyamatokat, illetve komoly teljesítmény- és költségelőnyökkel jár.

Az E1 ultraszéles, 120×90 fokos látómezőt biztosít, támogatja a 25 Hz feletti ultramagas frissítési gyakoriságot, és megnövelt hatótávolsággal rendelkezik. A gyártó szerint ez a legideálisabb LiDAR az intelligens járműrendszerekhez és a vakfoltmentes közlekedés eléréséhez. A RoboSense M osztály új termékeihez szintén nagy teljesítményt és megbízhatóságot, magas fokú skálázhatóságot és alacsony költséget ígérnek. A sorozat több mint 50 modelljét olyan cégek ismerik el, mint a BYD, a SAIC IM, a Chery, az XPENG, a Zeekr Intelligent Technology, a Lotus Cars, a WM Motor vagy a Lucid.

A Hyundai önvezető óceánjáró megoldásokat fejleszt

A Korea Shipbuilding & Offshore Engineering (KSOE) a HD Hyundai holdingtársaságaként már az Amerikai Hajózási Hatósággal (ABS) együttműködve dolgozik olyan autonóm vízi járművek technológiáján, amelyek emberi felügyelet nélkül képesek navigálni, és alkalmasak biztonságos tengeri közlekedésre. A HiCBM gépészeti automatizáló és a HiCAMS fedélzeti integrált biztonsági rendszer mesterségesintelligencia-alapú megoldások, amelyek lehetővé teszik a hajók számára, hogy maguk diagnosztizáljanak bizonyos műszaki állapotokat.

A gépek és berendezések (hajtóművek, generátorok stb.) automatikusan felismerik a váratlan helyzeteket, például azt, ha tűz üt ki, és reagálnak is rá. A KSOE és az ABS azt tervezi, hogy hamarosan előáll a világ első pilóta nélküli nagy kereskedelmi hajójával, ami képes hosszú ideig működni navigátor, mérnök vagy más fedélzeti segítség nélkül.

A XanderGlasses valós időben mutatja, amit nem hallunk

Az okosszemüvegeket és kiterjesztettvalóság-eszközöket gyártó Vuzix® Corporation saját technológiái felhasználásával fejlesztette ki a XanderGlassest. A bárhol viselhető, beépített akkumulátoros, mégis habkönnyű szemüveg különböző stádiumú halláskárosodásban szenvedő betegeknek nyújt segítséget azzal, hogy valós időben feliratozza annak a személynek a beszédét, akire a páciens néz. A szöveg mérete és pozíciója egy integrált touchpaddal módosítható a jobb oldali lencsébe ágyazott kijelzőn, míg a szemüveg kamerája autofókusszal, a mikrofonja zajszűrővel rendelkezik.

A XanderGlasses külső eszköztől, például hozzá kapcsolódó mobiltelefontól és felhőtárhelytől függetlenül működik. Akárhol is legyen a felhasználó, ott teljesen hatékony és privát megoldást kap azzal, hogy a szemüvege a látómezőben megjeleníti az éppen elhangzó szavakat. A bostoni vállalat úgy tervezi, hogy a többszörös díjnyertes gyógyászati eszközt még idén tavasszal piacra dobja – először nyilván angol nyelvterületen.

Zöld energia akár a vadonban is, a Jackery eszközeivel

Az innovatív hordozható áramellátás és a zöld kültéri energiamegoldások világvezető gyártója négy termékkel is elnyerte a CES 2023 Innovation Awards kitüntetést. Az égésgátló PVC-bevonatú szövetből készült, vízhatlan és hőszigetelő LightTent-AIR a cég napenergia-technológiában szerzett szakértelmét egy futurisztikus kültéri megoldással ötvözi: ez egy felfújható sátor, tetőre szerelt flexibilis GaAs napelemekkel, amelyek 1200W teljesítményt nyújtanak, és töltik a beépített áramtároló modulokat.

Az SG Explorer 2000 Pro egy nagy teljesítményű, 2160 Wh-s hordozható akkumulátor, tűzálló műanyag burkolattal, ami ellenállóvá teszi a legzordabb körülmények között is, míg a szétnyitható napelemei 2,5 óra alatt teljesen feltöltik. Szintén a CES-en mutatkozott be a könnyű és egyszerűen felállítható 200 W-os Air-W mini szélturbina és a kerekeken guruló, robusztus LightCycle-S1, ami lényegében egy vontatmány: a jármű mögé csatolva már 200 km-en teljesen feltölt, és 3500 Wh energiát tárol.

Széles látószögű utastérmegfigyelő kamera az Immervisiontől

Az optikát, képfeldolgozást és szenzorfúziós technológiát ötvöző fejlett látórendszerek világelső fejlesztője a CES-en mutatta be új, 190 fokos kameralencséjét, amit a biztonsági és kényelmi funkciók bővítésére fejlesztett ki az autóipar számára. Az ultraszéles látómező gyakorlatilag az egész utasteret lefedi, hogy különböző alkalmazásokat szolgáljon ki, a tekintet követésétől az arcok azonosításáig.

A látható és infravörös tartományban, így gyenge fényviszonyok mellett is kiváló képminőséget garantáló eszköz összetett megfigyelési funkciókra használható. Alkalmas szemüvegen keresztül történő szemkövetésre, tehát a sofőr fáradtságának meghatározásával csökkenti a biztonsági kockázatokat, míg az utasok besorolása után különböző preferenciák kezelését támogatja, a szórakoztatástól a videócsevegésen át a konferenciahívásokig. Jean-Sébastien Landry, az Immervision termékmenedzsment-igazgatója jelezte: mindezzel már nemcsak a mai luxusautók szolgáltatásaihoz, hanem a jövő önvezető technológiáihoz alkalmazkodnak.

Csendes és megbízható otthoni akkumulátort mutatott be az EcoFlow

A hordozható áramellátással és környezetbarát energiamegoldásokkal foglalkozó vállalat minden eddiginél egyszerűbb vészhelyzeti áramellátást kínál a lakóingatlanoknak. A CES-en bemutatott új, teljes otthoni tartalék tápellátási Whole-home Backup Power Solution a globális energiaválság és -bizonytalanság időszakában jelenik meg, a fosszilis üzemű generátorok csendes, biztonságos alternatívájaként. A rendszer a gyártó DELTA Pro hordozható akkumulátora köré épül, és az ún. Advanced Kit hozzáadásával egy teljes hétig üzemeltethető róla egy lakóingatlan összes berendezése.

A vállalat három kültéri okoseszközzel is előállt: bemutatta a látogatóknak az immár hűtésre-fűtésre egyaránt alkalmas Wave 2 hordozható légkondicionálót, az alacsony karbantartási igényű és levélgyűjtő funkcióval is bővített Blade robotfűnyírót, valamint a beépített jégkockakészítővel ellátott Glacier hordozható hűtőszekrényt.

Virtuális valósággal szerez fiatal véradókat az Abbott

A gyártó az amerikai vérellátó szolgálattal együttműködve fejlesztett innovatív kevertvalóság- élményt, amivel új véradókat szeretne adományozásra bírni. A CES-en is vázolt cél a véradás folyamatának átalakítása lenne, úgy, hogy élményt jelentsen a fiataloknak, akik így nagyobb számban jelennének meg a jelentős hiányokkal küzdő rendszerben. Az USA lakosságának mindössze három százaléka rendszeres véradó, míg a 18-34 év közötti amerikaiaknak csupán 15 százaléka adott valaha vért.

A Blood Centers of America egyes véradó állomásain tesztelés alatt álló kiterjesztettvalóság- headset egy virtuális kertbe kalauzolja a véradókat, akik így adományozás közben „sétálhatnak és például magokat ültethetnek”, a számukra legmegnyugtatóbb természetes környezetben, meditatív zenét hallgatva. A vérvételt végző szakemberek mindeközben kapcsolatban maradnak az adományozókkal, ugyanis a szemüveg lencséi kívülről átlátszanak, vagyis folyamatosan ellenőrizni lehet, hogy jól vannak-e.

Forrás: CES 2023
Új önvezető járművet mutatott be a Hyundai

Az autógyártó a MOBIS („integrált megoldás a mobilitás mögött”) elnevezésű járművének új modelljét, a moduláris akkumulátorrendszert, az e-sarokérzékelőt, az önvezető szenzorokat és a kommunikációs megvilágítást kombináló M.VISION TO-t mutatta be az idei show-n. A jármű különböző méretű és formájú kiadásban tud kiszolgálni más-más igényeket, miközben elképesztően mozgékony: a 90 fokban elfordítható kerekeinek köszönhetően helyben megfordul, és oldalazva is képes haladni.

Az új MOBIS-t a cég elnöke, Cho Sung-Hwan mutatta be a pavilon médiaeseményén, ahol kifejtette: a cég jövőbeli növekedésének kulcsa az, hogy minél innovatívabb legyen a mobilitás elektrifikálásában. Cheon Jae-seung, a Hyundai jövőbiztos technológiáit összefogó intézetének vezetője hozzátette: a versenyképességet a megbízható szoftverek és félvezetők jelentik, amelyekkel hamarosan elérik az önvezetés 3. szintjét, az automatizált vezetést. Ebben a Qualcomm Technologies Snapdragon Ride vezetésvezérlője lesz a segítségükre.

Mesterséges szaglás és ízlelés az Aromyx standján

Az érzékszervi tudományokkal foglalkozó technológiai vállalat a legújabb digitális szag- és ízprofilalkotó rendszerét demonstrálta a CES-en. A mesterséges intelligencián nyugvó megoldás reprodukálja az emberi szaglást és ízlelést, így minden korábbinál pontosabban képes azonosítani a vásárlók biológiai érzékelésen alapuló preferenciáit.

Az Aromyx laboratóriumi szűrésekkel és elemzésekkel, objektíven képes rámutatni, hogy a vevőközönség hogyan fog reagálni egy élelmiszer- vagy italgyártó termékére. Az emberi szagló- és ízreceptorokat utánzó rendszer jelentősen lerövidítheti a termékfejlesztési ciklusokat, de idővel áttörést jelenthet az e-kereskedelemben is, ahol a megrendelők jelenleg kóstolás nélkül, megelőlegezett bizalommal vesznek ételeket és italokat. Bezzeg ha lenne egy egyedi, digitális szag- és ízprofiljuk, hogy az alapján is válogathassanak!

Humanoid robotok fejlesztését támogatja az Ansys szimulátora

Nagy teljesítményű motorokkal működő, bivalyerős robotok is képesek gyengéd interakciókra, ha emberek között kell dolgozniuk, viszont az ilyesmit nyilván nem a gyakorlatban kell kipróbálni. A Halodi Robotics már a fejlesztés szakaszában elkezdte alkalmazni az Ansys Motor-CAD szimulációs szoftvert, amivel biológiai rendszerekhez, például emberi izmokhoz hasonló motoros megoldásokat épített a robotjai számára. A Las Vegasban bemutatott rendszer végre lehetővé teszi „a robotok kimozdítását a korlátozott, strukturált ipari környezetből, hogy valós környezetben is kommunikáljanak az emberekkel” – magyarázta Walt Hearn, az Ansys értékesítési alelnöke.

Robotokat eddig leginkább csak ismétlődő és precíz feladatokat végző gyárakban lehetett látni, de a humanoidoknál van egy jelentős különbség: képesnek kell lenniük arra, hogy emberekhez hasonló módon lépjenek kölcsönhatásba a világgal. A sikeres alkalmazásuk legfontosabb feltétele a biztonság, ezért a Halodi Robotics mérnökei olyan motorokat fejlesztettek, amelyek elég nagy teljesítményűek egy raktárban lévő nehéz csomag megemeléséhez, de közben annyira kíméletesek is tudnak lenni, hogy elővegyenek és átadjanak egy laptopot vagy szerszámot a humán kollégájuknak.

Gábor János, NEW technology magazin

Akár ez is tetszhet