- Hirdetés -

- Hirdetés -

A légpárnás repülő robogó, amit a Star Wars inspirált

- Hirdetés -

Az XTurismót elsősorban katasztrófaelhárítás és kutató-mentés céljára szánják – legalábbis egyelőre, amit a borsos árcédula is megerősít. A japán gyártó idővel kevesebb, mint tizedére akarja csökkenteni az előállítási költségeket, ezáltal a kereskedelmi árat.

A tokiói székhelyű ALI Technologies mentésben dolgozók közlekedési eszközeként, majd később hobbijárműként tudja elképzelni azt a bizarr légi járművet, amit nemrég mutatott be a nagyközönségnek. A vállalat már az XTurismo tömeggyártását tervezi, hogy mihamarabb olyan mentő szakemberek kezébe adja, akik nehezen megközelíthető terepen, például katasztrófa sújtotta területen vehetnék hasznát. Az életmentés persze csak az egyik cél, viszont ahhoz, hogy tömegcikké váljon, még nagyon-nagyon sokat le kell faragni a jelenlegi árából.

A Business Insider úgy tudja, hogy egy példányt már eladtak belőle egy japán üzletembernek, Yoshiyuki Aikawának, aki a birtokán rendszeresen használja a légpárnás csodát. Máshol nem is igazán tehetné meg, hiszen közterületen az ehhez hasonló eszközök használata a japán és az amerikai célközönség számára egyelőre tilos. Aikawa 2022 decemberében vette át saját XTurismoját – akkor azt mondta, hogy magánterületen kívül óceáni vízfelület felett is tesztelni fogja a járművet, amint elég magabiztosan tud vele közlekedni.

A repülő robogót a gyártó bevallása szerint a Csillagok háborúja filmek Endor holdján játszódó jelenetei ihlették. A történetben a szereplők egy landspeeder néven emlegetett, repülő motorkerékpárra emlékeztető eszközön száguldoznak. A sci-fi nyomán épített XTurismón 2017-ben kezdtek el dolgozni, és – ahogy azt fentebb írtuk – öt év után sikerült vele piacra lépni, már ha az eddig regisztrált egyetlen értékesítést annak lehet nevezni. A benzin-elektromos hibrid motorral rendelkező, 660 kilogrammos, 3,7 méter hosszú, szénszálas vázzal épített eszköz jelenleg 550 ezer dollárba, vagyis közel 200 millió forintba kerül, szóval nagyon messze van attól, hogy tolongani kezdjenek érte a vevők. Akkor sem lesz elterjedt közlekedési eszköz, ha beindul a sorozatgyártása, hiszen a gyártó becslései szerint 2025-ig 50 ezer dollárra (kb. 18 millió forintra) tudják leszorítani az árat, és még a törvényi szabályozásoknak is változnia kellene ahhoz, hogy közterületek felett lehessen repkedni vele. Mindezek ismeretében azt tartjuk valószínűnek, hogy az XTurismo technológiai rendezvények látványossága, valamint egy szűk vevőkör drága hobbija lesz.

A légpárnás robogó ma létező példányai közel 100 km/h-s sebességgel képesek hasítani a levegőt, egyhuzamban kb. 40 percig. Egy belsőégésű és négy elektromos motorral szerelték fel őket.

Gábor János, Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet