- Hirdetés -

- Hirdetés -

A mesterséges intelligencia és a járvány is szerepel a szellemi tulajdon konferencia programján

- Hirdetés -

A mesterséges intelligenciáról, szoftverekről, szabadalmakról, a járvány hatásairól és kényszerengedélyekről is tárgyaltak csütörtökön a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület (MIE) és az SZTNH közös IP kétnapos konferenciájának első napján – tájékoztatott a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

Azt írták, a tematikában megkerülhetetlen a pandémia, erre utalt Pomázi Gyula a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke is, amikor kiemelte, a digitalizáció nem csak a járványhelyzet miatt gyorsult fel és volt intenzívebb a hivatalban, de szem előtt tartják azt is, hogy egyre könnyebb és hatékonyabb legyen a partnerek számára a működés. Egyszerűbben és komplexebben lehessen az ügyfeleket kiszolgálni – ennek folyamatát bizonyítja az egyre növekvő e-bejelentések száma is – mondta az elnök.

Az  iparjogvédelmi és szerzői jogi egyesület és az SZTNH hagyományosan minden évben megrendezi közös IP (intellectual property) konferenciáját. A konferencia során szó esett és szó esik többek között a szabadalmi kényszerengedélyekre vonatkozó szabályozás felülvizsgálatának hátteréről és eredményeiről; a telefonos applikációk ip-jogvédelméről; a mesterséges intelligencia által generált, szellemitulajdon-védelmet érintő kihívásokról; az online platformok szabályozásáról a digitális egységes piac keretében; a nem helyettesíthető tokenek (NFT-k) szerzői jogi vetületeiről vagy éppen a védjegyjogokról – sorolta a hivatal közleménye.

Pomázi Gyula előadásában, értékelte a hivatal elmúlt egyéves működését, és az intézmény szemszögéből mutatta be a hazai szellemitulajdon-védelem helyzetét. Kiemelte, a nemzeti úton benyújtott bejelentések száma 2021 első kilenc hónapjában (az előző év azonos időszakához képest) a legtöbb oltalmi formánál tovább növekedett: a nemzeti szabadalmi bejelentéseknél 6 százalékkal, a nemzeti védjegybejelentéseknél 12 százalékkal, a bejelentett formatervezési mintáknál (design oltalom) 53 százalékkal. Továbbra is lendületesen zajlik a digitális hivatal kialakulása, a vizsgált időszakban a bejelentések 60 százaléka elektronikus formában történt.

A gazdaságélénkítés keretében további segítséget jelent a szabadalommal bíró vállalkozásoknak a szabadalmi fenntartási díjak egyes részeinek eltörlése, valamint csökkentése is – tette hozzá a hivatal elnöke. Hozzátette: „tisztán kell látnunk, hogy a hazai gazdaság csak akkor tudja megtartani lendületét, ha a szellemitulajdon-védelem területén is lépést tart a fejlett gazdaságokkal”. Az elnök beszédében kitért arra a nemzetközi eredményre is, hogy Magyarország csatlakozott a Lisszaboni megállapodás eredetmegjelölésekről és földrajzi jelzésekről szóló genfi szövegéhez, valamint az idei év eredményeiként emelte ki a szerzői jogi törvény júniusi elfogadását is.

Az SZTNH közleménye ismertette: az idei, kétnapos rendezvényen az előadások három blokkban a szabadalom, a védjegy, a versenyjog és a szerzői jog tárgyában aktuális, a gazdaságélénkítés szempontjából is fontos témákat járnak körbe, ahol nem csak a nemzetközi trendeket vitatják meg, de arról is értekeznek mi történt az elmúlt évben, és javaslatokat tesznek a jövőbeni változtatásokra is.

MTI

Akár ez is tetszhet