- Hirdetés -

- Hirdetés -

A Nestlé egybillió forintból csökkenti a gázkibocsátást

Sok nagyberuházást jelentettek be Magyarországon az elmúlt néhány hétben. A hírek szerint főleg a német cégek kezdenek költekezni, de akad a friss befektetők között külföldön terjeszkedő, illetve napelemparkot avató hazai vállalkozás is.

A magyar Medicor egészségipari vállalat 800 millió forintból épít gyárat Ankarában. A 4300 négyzetméteres törökországi üzem újszülöttek ellátásához szükséges gyógyászati eszközöket fog gyártani, elsősorban közel-keleti, távol-keleti és afrikai piacokra. A Medicor komoly tradíciókkal rendelkezik: több mint egy évszázada működik, és a világ mintegy száz országában értékesít. Nemzetközi elismertségét jól mutatja, hogy a termékei mind az UNICEF, mind pedig a WHO programjaiban megtalálhatók.

A Nestlé öt év alatt 3,2 milliárd svájci frankot (több mint egybillió forintot) szándékozik elkölteni az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésére – ebből 1,2 milliárd frank (kb. 391 milliárd forint) jut majd a talajmegújító mezőgazdaság ösztönzésére. Nyilván jelentős források érkeznek hazánkba is, hiszen a cég három gyárat üzemeltet nálunk (Szerencs, Diósgyőr, Bük), és rengeteg alapanyagot vásárol a régió gazdáitól. A Magyarországot is érintő nagyberuházások részét képezik a vállalat zéró emissziós stratégiájának: 2025-re nyolcszáz gyártóegységüket állítják át száz százalékig megújuló forrásból származó villamosenergiára.

- Hirdetés -

2,1 milliárd forint értékben hajt végre kutatás-fejlesztési beruházást a Veszprémben működő Balluff Elektronika Kft. A német vállalat már most is 900 embert foglalkoztat, de további harmincat vesz fel, ha elkészül a kapacitásbővítéssel. A Balluff által gyártott szenzorok az Audi, a General Motors és a Mercedes gyáraiban, így a magyarországi üzemekben is megtalálhatók. A termékeiket a gyógyszer- és élelmiszergyártásban ugyancsak használják, ipari automatizálásra.

Stratégiai együttműködést kötött a kormánnyal a Siemens Energy, amely egymilliárd forintos fejlesztésre készül (ebből 294 milliót állnak az adófizetők). A megállapodást Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be, hangsúlyozva: a német cégóriás „a legkorszerűbb technológiát telepíti Magyarországra, és 1400 helyi munkavállaló megélhetését teszi biztosabbá”. A budapesti üzem a vállalat egyik legnagyobb telephelye, és az erőművi turbinalapátok gyártásának egyik legjelentősebb európai központja.  Jochen Eickholt, a Siemens Energy AG elnökségi tagja közölte: azt is vállalják, hogy hozzájárulnak a magyar szakképzési rendszer korszerűsítéséhez.

Jelenlegi kapacitásának másfélszeresére bővíti higiéniai és egészségügyi termékek gyártásával foglalkozó mosonmagyaróvári üzemét a Nolato Kft. A beruházás 7,7 milliárd forintba kerül, ebből 1,5 milliárd lesz állami támogatás. A cél a gyártási és raktározási terület mintegy nyolcezer négyzetméterrel való növelése, hiszen a koronavírus következtében jóval több védekezőeszközre van szükség, például szappan- és fertőtlenítőadagolókra, vagy laboratóriumi elemzéshez szükséges eszközökre. A vállalatcsoport több mint húsz éve van jelen hazánkban, és az anyacég legnagyobb Kínán kívüli gyártóhelyszínévé vált.

Napelemparkot helyezett üzembe Nógrádban a Greentechnic Hungary Kft.: a Mátraverebély és Bátonyterenye között épült, húsz megawattos létesítmény 25 éven át fogja biztosítani a régióban élők villamosenergia-igényét. Ehhez negyven darab 500 kilowattos napelem-kiserőművet építettek, mintegy ötven hektáron, nyolcmilliárd forintból. A kapacitás jelentős: 11 ezer család, vagyis a bátonyterenyei járás összes háztartása innen kapja majd az energiát. A beruházó egyébként a Heliosys Hungary csoport volt, amely az utóbbi két évben 27 milliárd forint értékben valósított meg napelemes beruházásokat Magyarországon.

Új iparterületet adtak át Bonyhádon: 800 millió forintos beruházással, 3,5 hektáron, négy csarnokkal bővült az ipari park. Sebestyén Miklós, az önkormányzati tulajdonú Bonyhádi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a beruházást a TOP 480 millió forintos támogatásával valósították meg, a forrást az ipari parkba települő négy vállalkozás egészítette ki. A bővítéssel 10 hektárra nőtt az ipari park területe, ahol mostantól egy 900 négyzetméteres asztalosüzem, egy 500 négyzetméteres szállítmányozásra használt csarnok, egy 400 négyzetméteres raktár, illetve egy 1600 négyzetméteres lakatosüzem is működik. A cégek több száz embernek adnak munkát.

Gábor János, Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet