AI-kutatással elérhető közelségbe kerülhet a fúziós energia

Hatalmas összeget tesz rá az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma (DOE), hogy hét, a mesterséges intelligencia és a fúziós energia területén dolgozó csapat létrehozza a fúziósenergia-felhasználás koncepcióját. A tudósok 19 különböző intézményben, három éven át fognak fejlett és autonóm algoritmusokat alkalmazni, hogy lefektessék egy hatékony energiaforrás létrehozásának elméleti alapjait.

A DOE közleménye szerint 29 millió dollárt szánnak erre a célra, és a támogatást élvező csapatokban olyan kutatók vesznek részt, akik több intézményt átfogó, interdiszciplináris együttműködések keretében, új technológiai módszerekkel fogják keresni a választ a fúziós energia legégetőbb kérdéseire.

„A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás átalakítja a fúziós energiával kapcsolatos és a plazmakutatás módszereit. Ezek a technológiák képességek széles körét fogják előmozdítani a fúziósenergia-tudományok (FES) programban, így az összes érdekelt fél számára elérhetővé válnak az alapvető lehetőségek” – mutatott rá Jean Paul Allain, a DOE fúziósenergia-tudományokért felelős tudományos igazgatóhelyettese. „Az Egyesült Államok minden eszközt megmozgat a megvalósítás során azért, hogy a fúziós energiát a lehető leggyorsabb ütemezésben hálózatra lehessen kapcsolni.”

- Hirdetés -

A tudományos projektben többek között a diagnosztikai adatok és modellek elemzését, a plazmavezérlést, valamint a szélsőséges méretű szimulációs adatok kutatását fogják szem előtt tartani, miközben kísérleti és szimulációs adatok kezelésére, formázására, gondozására és hozzáférésére szolgáló új rendszerek létrehozására is összpontosítanak. A kutatási eredményeket egyébként a támogatás egyik feltételeként nem tartják meg maguknak, hanem nyilvánosan elérhető adatbázisokban fogják más tudósok rendelkezésére bocsátani.

Gábor János, Okosipar.hu

- Hirdetés -

- Hirdetés -