- Hirdetés -

- Hirdetés -

Automatizálható az ételkiszállítás első mérföldje is

A Synkar elsősorban B2B szolgáltatásokhoz tervezte önvezető járművét, amit például plázákban lehet majd használni, az éttermek és az utcafront közötti áruforgalom automatizálására. Az SD sorozat koncepcióját három brazil mérnök alkotta meg 2019-ben Torontóban. Matheus Theodoro, Evandro Barros és Lucas Assis azóta három variációt készített a guruló robotból, és a legutóbbi, az SD03-as már készen áll rá, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön.

A SARA névre hallgató önvezető apróság egy Robot-as-a-service alapú megoldás, és 2022 végétől már ügyfeleket fog kiszolgálni – a szinte soha meg sem említett ún. „első mérföldön”. A kifejezést a végfelhasználókkal közvetlen kapcsolatba lépő futárszolgálatokra használt „utolsó mérföldre” utalva alkották meg, hiszen itt pont a lánc legelején található távolság áthidalásáról van szó – szemléltette a The Robot Report.

Az önvezető robot elsősorban ételkiszállításban lesz érdekes, főleg olyan helyszíneken, ahol az adott étterem nehezen megközelíthető (magyarán minden bevásárlóközpontban). A kifejezetten étkezni akaró ügyfelek egy részét elveszítik a vendéglátósok – a túl nagy távolság vagy éppen amiatt, hogy a futárnak sokáig tart elérni hozzájuk, majd újra kivergődni az épületből, és nekiindulni a kézbesítésnek. Itt jön a képbe a SARA.

- Hirdetés -

A Synkar robotjának ötlete a pandémia alatt született: a mérnökök kifejlesztettek egy olyan online alkalmazást, ami kifejezetten nagy épületekből (például plázákból) juttatja ki a küldeményeket a külső parkolóig vagy járdaszegélyig, ahol a futár átveszi az ételt, és roboghat tovább. Ennek a megoldásnak gyakorlatilag csak előnyei vannak: az étterem azonnal kiadhatja a rendelést, míg a kézbesítő akkor is gyorsan át tudja venni, ha nem talált parkolóhelyet, és ugyebár az sem mindegy, hogy nem kell minden egyes alkalommal a legfelső szintig liftezni, amikor új rendelést akar teljesíteni. Az első mérföld felgyorsításával legkevesebb 6-8 percet lehet spórolni minden egyes ételkiszállítás időtartamán – vallja a gyártó.

Furcsa, de nem is ez a megoldás a forradalmi, hanem az az üzleti modell, amit a tervezők kidolgoztak hozzá. Nem abban gondolkodnak, hogy az SD-ket – például partneri szerződés keretében – megvételre kínálják, hanem abban, hogy kétoldalú szolgáltatást hoznak létre: a vevők az ő applikációjukban adják le az ételrendelést, amit a rendszer a robotokon keresztül kapcsol össze az éttermekkel. A konyha visszaigazolja, hogy készíti az ételt, majd azt, hogy az szállításra kész – ekkor megjelenik egy SARA, hogy a pláza elé érkező futárig szállítsa a dobozt. Ezzel új fogalom született, megosztott flottaszolgáltatás (shared fleet-as-a-service) néven.

A Synkar egyszerre több partnerrel dolgozva igyekszik tökéletesíteni a járművet, hogy további funkciókkal, például átalakítható raktérrel, külön-külön zárható rekeszekkel frissítse. Ez utóbbi fejlesztéssel elérhetővé válna, hogy a különböző cégeknek dolgozó futárok még véletlenül se cseréljék össze a rendeléseket, illetve még gördülékenyebben férjenek hozzá az áruhoz.

Gábor János, Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet