Dollármilliókat költ az amerikai légierő a 3D nyomtatási technológia fejlesztésére

A hetekben hozta nyilvánosságra az amerikai Relativity Space vállalat, hogy 8,7 millió dolláros szerződést kötött az Amerikai Légierő Kutatási Laboratóriumával (AFRL) az additív gyártás valós idejű hibafelismerésének kutatására – áll a SpaceNews portálon.

A kaliforniai székhelyű Relativity Space Inc. gyártási technológiákat, hordozórakétákat és rakétahajtóműveket fejleszt kereskedelmi forgalmazás céljából. A vállalat az elmúlt két esztendőben jelentős kutatásokat folytatott a 3D nyomtatási folyamatok minőségellenőrzésének javítása céljából, kiváltképp a kiterjedt fémnyomtatás területére fókuszálva.

Ez a törekvés illeszkedett a Nemzeti Védelmi Engedélyezési Törvényben foglaltakhoz, ami szorgalmazza az additív gyártás beépítését a repülőgép-alkatrészek és járművek előállításának gyorsítása érdekében.

- Hirdetés -

„A Relativity Space-szel közösen tett erőfeszítésünk a kongresszusi igényre adott válasz”, idézte Adam Hicks-et, az AFRL Anyagok és Gyártás Igazgatóságának fizikusát a SpaceNews. Hicks elmondta továbbá, hogy a szóban forgó kollaboráció célja a nagy formátumú additív gyártás valós idejű hibaérzékelése.

„A szándék a különböző helyszíni folyamatfelügyeleti és a gyártás utáni roncsolásmentes értékelési technikák feltárása, valamint a fejlett robotika, automatizálás és digitális vállalati eszközök feltérképezése. A Relativity Space egy olyan valós idejű hibaérzékelő rendszert fog kifejleszteni és validálni, amely a nyomtatási folyamat során észleli, lokalizálja és osztályozza a hibákat”, folytatta. „Ezeket az adatokat végül összesítik, megteremtve a valódi digitális munkamenetet.”

Ez a projekt azért kiemelt jelentőségű, mert nagy lehetőséget hordoz az additív gyártás űrrepülésben és más, hasonló területeken történő, széles körű felhasználásában. A Relativity Space vállalat korábban is fontos tényezője volt az additív gyártás térnyerésének a repülőgépiparban. A jelen együttműködés eredményeképpen úttörőként aposztrofált tevékenységének portfóliója tovább bővülhet.

Vörös István, NEW technology

- Hirdetés -