- Hirdetés -

- Hirdetés -

Dr. Szászi Istváné lett a Volkswagen Kék Innovációs Különdíj

- Hirdetés -

Május 21-én 27. alkalommal került megrendezésre az Év Menedzsere Díjátadó Gála, melyen az elmúlt év legjobb hazai vezetőit díjazták. A nyolc kategória egyike a Menedzserszövetség és a Volkswagen által közösen alapított Kék Innovációs Különdíj, melyet idén 5. alkalommal adtak át. Pesti Tímea, Joerg Bauer, Ifj. Chikán Attila és Karikó Katalin után idén dr. Szászi István, a Bosch csoport Magyarország és Adria régió vezetője és a Budapesti Fejlesztési Központ felelős vezetője lett idén a díj kitüntetettje.

A Kék Innovációs Különdíj jelöltjeire szakmai szervezetek, a Jelölő Bizottság, valamint a Menedzserszövetség elnökségének tagjai, illetve annak ügyvezetése tehetnek javaslatot. A jelölő szervezetek olyan magyar vállalatvezetőket terjesztenek elő, akik vezetőként kimagaslóan sokat tettek az innovációért. Szintén kitétel, hogy a jelölt vállalata a versenyszférában működjön, legalább évi 2 milliárd Ft mérlegfőösszeggel és minimum 50 alkalmazottal rendelkezzen. Szintén kitétel a díjazott esetében a legalább ötéves sikeres vezető múlt. Előnyt élveztek azok a jelöltek, akik az adott díjkategóriának megfelelő̋ területen végzett kimagasló́ teljesítményéről 2021-ben az általuk vezetett vállalkozás által elért eredmény, mérföldkő̋ is tanúskodott.

A fenti paramétereknek idén dr. Szászi István nemcsak megfelelt, hanem a jelölő szervezetek szerint a legkimagaslóbb eredményt is ő mutatta fel. Közel 20 éve dolgozik a Bosch csoportnál, az itt végzett munkát a vállalatcsoport németországi központjában két hosszabb kiküldetés is színesítette. Projektmérnökből lett a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője, majd – első magyarként ebben a pozícióban – 2021-től a teljes magyarországi és Adria régióbeli Bosch csoport elsőszámú vezetője. Több mint 20 000 munkavállalóért felel, köztük többezer fejlesztőmérnök munkáját irányítja Magyarországon, Romániában és Bulgáriában.

Stratégája három alappilléren nyugszik: a régiós versenyképesség fejlesztése, az autóipari megatrendekhez kapcsolódó szervezeti kompetenciák kiépítése és szoros együttműködés az egyetemekkel. Ez utóbbi személyes küldetése is.  A cégcsoportnak mára szinte az összes mérnökképző egyetemmel kiváló a partnerkapcsolata. Az ELTE lágymányosi campusán a vállalat támogatásával május elején adták át Magyarország első Ipari Mesterséges Intelligencia Egyetemi Tanszékét. A Budapesti Fejlesztési Központ új, 90 ezer négyzetméternyi campusa szeptemberben nyitja meg kapuit, tovább erősítve Magyarország stratégiai szerepét az iparágban. A Jövő Menedzsere program mellett számos vezetőknek szóló mentorprogramban vállal szerepet, a Magyar Mérnökakadémia tagja, a BME címzetes egyetemi docense és az Óbudai Egyetem kuratóriumának tagja.

A Menedzserszövetség és a Volkswagen közös díját a korábbiakhoz hasonlóan idén is a Volkswagen hazai márkaigazgatója, Papp Zoltán adta át.

Volkswagen Haszongépjárművek

Akár ez is tetszhet