Egyre drágább ellenállni a változásoknak
A mi életünkben még egy hanyatlási folyamat sem gyakorolt akkora hatást az üzletre, mint a COVID. A járvány miatt 114 millió ember veszítette el a munkáját, 255 millió teljes állással felérő munkaóra veszett oda, ami 3,7 trillió dollár fizetésből származó bevételkiesést okozott – csak 2020-ban, és a járványnak a legtöbb helyen még messze nincs vége.
A kiesések ellentmondásos keresletet szültek: a gyártók egy része számára a termelés növelése vált sürgőssé, míg mások a nyakukon maradt készletek értékesítésével küszködtek, mutat rá az Industry Todaynek írt cikkében Richard Lebovitz, az első célirányos analízisplatformot létrehozó LeanDNA vezérigazgatója. A járvány felszínre hozta a foglalkoztatási gondokat is: azon kellett töprengeni, hogy a megmaradt alkalmazottaknak hogyan lehet biztonságos munkakörnyezetet teremteni, vagy azon, hogy a kereslet visszaesése miatt mekkora leépítésre van szükség. A változások arra sarkallták a cégvezetőket, hogy takarékoskodjanak. Ekkor számukra is kiderült, hogy a spórolás leggyorsabb és leghatékonyabb módja a gyármenedzsment célirányos fejlesztése és részletes elemzések készítése.
Ha bizonytalanság támad (márpedig szokott), akkor a proaktív tervezés és a valós idejű reagálás teremt egyensúlyt. Igen, a menedzsment szintjén is. Ezt azért fontos leszögezni, mert a modernizálás a legtöbbek számára még mindig egyet jelent a gyártósor minél nagyobb fokú automatizálásával, holott a változásra a menedzsmentnek is szüksége van, nem beszélve az ellátási láncokról.
Ahelyett, hogy a vállalatirányítási rendszerből (ERP) vett adatokat ütköztetnénk egymással, fontosabb kulcskérdésekre kell választ találni:
- Hogyan lehet összesíteni és fontossági sorrendbe állítani a kritikus komponenseket?
- Hogyan igazítsuk ki az inventoryt a kereslet valós idejű elemzésével, ha el akarjuk tüntetni a nyakunkon maradt árut?
- Hogyan lehet hasznosítani a beszállítói adatokat, ha csökkentenénk a beérkezési időt és a szállítási költséget?
Ezekre a kérdésekre hiába keressük a választ az évtizedek óta standardnak számító táblázatokban, de szerencsére az ipar is felismerte, hogy vannak jobb megoldások.
Az egymillió dolláros ötlet az, ha a gyárak automatizált menedzsmentplatformokat emelnek be a napi folyamatokba, olyanokat, amelyek együtt tudnak működni a meglévő ERP-vel vagy anyagigény-tervező rendszerekkel. Ebben az a szép, hogy a végeredmény egy célirányos elemzőplatform lesz, annak az árnak a töredékéért, mint amennyibe a korábban telepített rendszerek kerültek.
Egy cselekvési analízis birtokában nem kell leásni az ERP-riportok és levelezések legmélyebb bugyraiba, mert minden szereplő világosan és egységesen látja, hogy mi és miért történik a gyárban. A hatás elementáris erejű: a dolgozók nem állnak lefagyva az információkupac szélén, hanem azonnal látják a probléma lehetséges megoldásait. Ez persze lelkesítő, hiszen végre azzal szembesülnek, hogy tényleges haszna van annak, amit csinálnak. Mekkora változás ez ahhoz képest, amikor a járvány alatt váratlanul kellett reagálniuk a kritikus problémákra!
Az utánpótlás miatt sem mindegy a következő lépés: a munkaerőpiacon megjelent vagy csak ezután megjelenő millenáris és Z-generáció tagjait már nem is lehet megtartani máshogy, csak úgy, ha az elegáns, automatizált megoldások eleve adottak. A hagyományos gyárirányítás már nem érdekli őket, és ezt el kell fogadni, mert a friss tudás és tehetség náluk van. Nem érdemes tehát a status quóhoz és a megszokáshoz ragaszkodni, mert napjainkban nincs még egy olyan lépés a cégek életében, ami ennél többe kerülhet.
Gábor János, Okosipar.hu