Elfogulatlan vélemény lézervágó és élhajlító témában

A fémipart mondhatni földhöz vágta a koronavírus, Magyarországon komoly visszaesést láthattunk ezen a területen. Több vállalat nyilvánvalóan biztonsági játékot folytat, és behúzta a vészféket, megpróbál átsiklani az akadályok alatt. Ezzel szemben vannak, akik ilyenkor fejlesztenek, vesznek fel nagyobb tempót. Ők kerülnek ki sikeresen a válságos időszakból? Szabó Zsomborral, a Signdepot ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a lézervágó piac lehetőségeiről.

Szabó Zsombor, ügyvezető, Signdepot Europe Kft
A járvány kitörését közösen tapasztaltuk meg a TECHference konferencia és kiállításon, viszont akkor még nem láttuk előre a szövődményeit. Milyen hatást gyakorolt a koronavírus a lézervágók piacára? Mit vársz a következő hullámtól?

- Hirdetés -

Az első hullám nálunk érzékelt sajnálatos hatása a megkeresések, ajánlatkérések csökkenése. Ez a kereslet megcsappanása miatt történt, redukálódott a beruházási kedv. Ahogy látható, minden vállalkozás óvatosan kezelte a fejlesztéseket és a tartalékokat. Az első hullám esetében tavasszal szerencsére ez néhány hét alatt lecsengett, majd azt követően ismét visszaállt minden a rendes kerékvágásba, és érkeztek megkeresések, valamint megrendelések. Úgy gondolom az első hullám mindenki számára, a verseny- és az állami szféra számára egyaránt teljesen új és váratlan helyzet volt, ezért valószínűleg a második hullámnál már valamivel felkészültebb, tapasztaltabb lesz mindenki. A fejlődés nem állhat meg, sőt, sok esetben a csökkenő gazdasági működés, az üresedő piacok, a megcsappanó kereslet indukálhat új lehetőségeket is sokak számára. Néha éppen ilyenkor jobb beruházni, úgymond előremenekülni, és nem bezárkózni.

Egy lézervágó gép beszerzésénél rengeteg tényezőt vizsgál meg a vásárló cég. Milyen innovációval tudja meggyőzni az XLASE őket?

Mindig az objektív döntésre buzdítjuk az ügyfeleinket, ugyanis semmilyen kompromisszumot nem kell és nem is akarunk elfedni marketingmegoldásokkal. A legfőbb paraméterek és teljesítmény tekintetében már igen csekély a különbség a vezető márkák – melyekbe beletartozik az XLASE is – gépei között. Az természetes, hogy az élenjáró piacvezető márkák rendelkeznek a legfrissebb, legújabb innovációkkal, ezt mi is elismerjük, és tiszteletben tartjuk. Mindemellett mi az XLASE-nél közel vagyunk az élvonalhoz, és a kiforrott, már néhány éve jelen lévő modern technológiákat alkalmazzuk. Ugyanakkor az XLASE legújabb berendezései is mindig korszerű, innovatív funkciókkal érkeznek, példaként az X szériát említhetem: a gép működtetése egyszerűsödött, az ergonómia javult, az elszívás – a környezetre és az egészségre gyakorolt hatás is – tovább fejlődött. Ahogy a válaszom elején említettem, elfogulatlan döntésre ösztönözzük az ügyfeleinket, számukra világos kommunikációval és objektív tényekkel felvértezve ajánljuk berendezéseinket. Az ajánlatkérés státusz alatt a teljes körű információközlés, a vásárlás előtti tesztelés, a szimuláció, a mintagyártás, a két vagy akár három év garancia, a telepítés és oktatás, valamint a vásárlás utáni támogatás mind-mind tények, melyeket szerződéses formában biztosítunk. Ezenfelül a nagyszámú referenciánk segít a meggyőzésnél, ami az egyik legfontosabb szempont az ügyfelek számára.

Sok vállalat fejlesztéssel válaszolt a kihívásokra, úgy értesültem a HSG-nél is pozitív változások következnek. Milyen fejlesztésekkel jelennek meg a jövőben?

A HSG gyár (mint az XLASE márka tulajdonosa) két új lézervágógép-szériát fejlesztett, és dobott piacra a 2019-es és a 2020-as évben. Az egyik a GT, a másik az X széria. Mind a két sorozat a kis- és közepes teljesítményszintet (1 – 4kW) képviseli, valamint kis- és közepes méretű vállalkozások számára ideális ár/érték arányú megoldás. Számtalan új funkcióval rendelkezik, például a zéró hibalehetőség az asztal- és origórögzítésnél, a továbbfejlesztett elszívás vagy az X3015 / X1510 típusoknál a motorikus asztalmozgatás, ami egyedülálló a fix asztallal rendelkező gépeknél.

Mostantól a HSG élhajlítók is bővítik a gyártó kínálatát. Ami érdekes, hogy nem csupán egy újra brandingelt termékről van szó, hanem körülbelül egy éve tartó következetes fejlesztésről, amely onnan indult, hogy a világ vezető élhajlító márkáitól érkeztek mérnökök a HSG csapatába. Az új HSG élhajlítók – amelyekből egyébként rögtön három típus is elérhető – a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik. Hat vezérelt tengely, DELEM 3D kezelőszoftver, robusztus ipari szerkezet és kompatibilitás a jól ismert szerszámokkal. A HSG ezenfelül egy új, 40.000m2-es telephely építését végezte el, szintén a járványhelyzet alatt.

Az XLASE márkanév egyre ismertebb a piacon, egyre inkább nyitottak a cégek. Mit gondolsz erről? Hány gép elhelyezése jelentheti azt, hogy országos lefedettségetek van?

Az országos lefedettséghez közel járunk, de még vannak további célok előttünk. Mi késői belépőnek számítunk, hiszen csak 2016-ban kezdtük meg a HSG lézervágók forgalmazását Magyarországon, de mára több mint húsz darab ipari fiber lézervágógépet értékesítettünk, ami már megfelelő referenciát jelent, de várakozásaink szerint még többen fogják az XLASE márkát választani.

A cikk eredetileg a NEW technology magazin 5. számában jelent meg. Ha tetszett, fizett elő itt és támogasd a munkánkat! 

Némethi Botond, NEW technology