Az IBM és a NatWest bejelentette, hogy a GenAI segítségével fejleszti „emberibbé” Anglia legnagyobb lakossági és kereskedelmi bankjának virtuális asszisztensét, a Corát. Mint azt az erp.today megírta, a cél, hogy a bank ügyfelei a virtuális segítővel folytatott beszélgetés során a lehető legszélesebb körű tájékoztatást kapják.
A GenAI vállalattal folytatott együttműködés nyomán a röviden NatWestként emlegetett National Westminster Bank Angliában úttörőnek számít, hiszen a GenAI-t virtuális asszisztensének integrálásával alkalmazza, hogy digitális szolgáltatását biztonságosabbá, intuitívabbá, élményközpontúbbá tegye ügyfelei számára. A születőben lévő Cora+ nagyot lép majd előre az interaktív kommunikáció terén, életszerűbb beszélgetéshatást kínálva a vele csevegőknek.
Ugyancsak jelentős fejlesztés, hogy a Cora+ képessé válik több, olyan biztonságos forrásból származó információhoz hozzáférni, amelyek a chatbot képességeivel nem voltak elérhetőek, legyen szó termékekről, szolgáltatásokról, a bankkal kapcsolatos információkról vagy épp karrierlehetőségekről. Az ügyfelek kényelmes, társalgási stílusban kérdezhetnek, és így is kapnak majd válaszokat, illetve linkeket az általuk kért információkhoz. Ezeken azonnal megtalálják a szükséges adatokat, vagy könyvjelzőbe mentve később, alkalmasabb időpontban is hozzáférhetnek azokhoz.
Az innováció gyorsításának érdekében az IBM ügyfélmérnöki csapata és a NatWest üzleti és technológiai emberei kéz a kézben dolgoznak, tesztelnek és értékelnek, hogy mielőbb biztonságosan és gyorsan élesíthessék az életképes GenAI digitális asszisztenst.
John Duigenan, az IBM mérnöke és részlegvezetője elmondta, „a NatWest és általában a haladáspárti pénzintézeti vezetők világszerte üzleti stratégiájuk versenyképességének alkotóelemeként tekintenek az AI-technológiákban rejlő lehetőségekre. A mesterséges intelligencia megfelelő kontrollal egy megbízható és hatékony eszköz arra, hogy a bankok olyan ajánlatot kínáljanak ügyfeleik számára, amely mélyíti az intézet iránti elköteleződést, lojalitást, bizalmat. Örömmel dolgozunk együtt a Natwesttel digitális asszisztensük fejlesztésén!”
Wendy Redshaw, a NatWest csoport lakossági bankjának digitális információs vezetője hozzátette: „Mi egy olyan bank vagyunk a digitalizálódó világban, amely hisz az emberek közötti kapcsolatokban. Bankunk személyre szabott elkötelezettség által építi megbízható, hosszú távú ügyfélkapcsolatait. A Cora félévtizedes működési tapasztalataira és jó fogadtatására építve olyan vállalatokkal dolgozunk együtt, mint az IBM, hogy kihasználjuk a legújabb GenAI innovációkat, amelyek segítenek abban, hogy digitális segítőnk a mostaninál is emberibb legyen. A legfontosabb persze, hogy ügyfeleink számára megbízható, biztonságos online asszisztensként működjön.”
Vörös István, Okosipar.hu