Európai önvezető szoftver hódít az Egyesült Államokban

Megkezdte hódító útját a tengerentúlon az Oxa Driver. Az önvezető szoftvert gyártó brit startup az amerikai Beeppel írt alá stratégiai megállapodást a vezérlőprogram telepítéséről. Utóbbi vállalat több jelenlegi és jövőbeli utasszállító járműplatformjába fogja telepíteni az Oxa szoftverét – áll a partnerségről megosztott közleményben. Az első és legfontosabb törekvés egy Oxa Driver által vezetett, autonóm és elektromos Beep-járműflotta, amit a tervek szerint már idén ősszel bemutatnak a nyilvánosság előtt.

Az Oxa Driver egyesíti a kamerák, a LiDAR és a radar adatait, lehetővé téve, hogy átfogóbb képet kapjon a körülötte lévő világról, mint a kizárólag kamerákra támaszkodó járművek. Ez az egyesített szenzortechnológia az első ilyen jellegű megoldás, amit az Egyesült Államokban utasszállító kisbuszokban alkalmaznak. A szoftver a mesterséges intelligencia segítségével pontosan érzékeli és előre jelzi a jármű környezetében bekövetkező változásokat, miközben tanul a korábbi utakból, ami kulcsfontosságú a technológia képességeinek fokozatos javításához.

A bejelentés az Oxa sikeres C sorozatú finanszírozási körét követően érkezett. A vállalat az év elején több mint 140 millió dollárt gyűjtött össze a befektetőktől, és új stratégiai partnerséget kötött a Google Clouddal, amelynek keretében az Oxa számos Google Cloud terméket is használhat az önvezető technológia fejlesztéséhez, teszteléséhez, validálásához és ellenőrzéséhez.

- Hirdetés -

Az Oxa Driver, a bármilyen járművet vezető szoftver mellett ott van a szintén saját fejlesztésű Oxa MetaDriver is, ami egy generatív AI-eszközökből álló csomag, valamint az Oxa Hub, ami autonóm flottakezelésre szolgáló felhőalapú szolgáltatásokat tartalmaz.

Gábor János, Okosipar.hu