- Hirdetés -

- Hirdetés -

Helyi légitársaság létrehozásáról döntött a Bihar megyei önkormányzat

A Bihar megyei önkormányzat szerdai ülésén elfogadta a nagyváradi önkormányzattal közösen alapítandó légitársaságról szóló határozatot – közölte az Agerpres hírügynökség.

Az ülés előtti online sajtótájékoztatón Ilie Bolojan megyei tanácselnök és Florin Birta polgármester ismertette a társaság tervét.

Florin Birta elmondta: a társaságot Air Oradeának fogják nevezni, a nevet a múlt héten lefoglalták az illetékes hatóságnál. A céget 15 millió lejes (1,08 milliárd forint) alaptőkével jegyzik be, a város 60 és a megye 40 százalékos részesedésével.

- Hirdetés -

A polgármester elmondása szerint a társaság hétköznapokon három, hét végén pedig két járatot indít Bukarestbe, emellett heti négy nemzetközi járat indítását tervezik négy, fontos csomópontnak számító repülőtérre.

Megjegyezte: elkészült az üzleti terv, amely alapján hamarosan el fogják dönteni, hogy sugárhajtású vagy légcsavaros repülőgépeket állítanak üzembe, és azt is, hogy bérlik vagy megvásárolják ezeket.

A polgármester szerint a légitársaság létrehozása hármas célt szolgál: fejleszteni szeretnék a légi közlekedést, befektetőket és turistákat szeretnének a városba és a megyébe vonzani, valamint létre szeretnék hozni a nagyváradi repülőteret használó utasok „kritikus tömegét”.

Ilie Bolojan megyei tanácselnök a térség stratégiai jelentőségű projektjének nevezte a légitársaság megalapítását. Szerinte Nagyvárad és Bihar megye ezáltal felkerül a fejlődés globális térképére, és vonzóbbá válik a befektetők számára.

A légitársaság létrehozásáról szóló határozat tervezete a nagyváradi önkormányzat csütörtöki ülésének napirendjén szerepel.

A két elöljáró augusztus elején jelentette be a légitársaság létrehozásának tervét. Akkor Ilie Bolojan azzal érvelt, hogy a nagyváradi repülőtér a fenntarthatóság határán működött az elmúlt években, és a fenntartó önkormányzatok ki vannak szolgáltatva a légitársaságok üzletpolitikájának és a nemzetközi környezetnek. A tanácselnök akkor úgy látta, hogy a légitársaság 2022 márciusában válhat működőképessé a hazai piacon, és 2022 októberében a nemzetközi légi szállításban. Ismertette: két 75 személyes repülőgép beszerzésére vagy bérlésére készülnek.

Ilie Bolojan 2019 októberében még Nagyvárad polgármestereként kezdeményezte, hogy alakítsanak ki valamiféle munkamegosztást a nagyváraditól 60 kilométerre levő debreceni repülőtérrel. Akkor úgy vélte: ha versenyezni próbálnának, annak mindkét repülőtér kárát látná. Papp László, Debrecen polgármestere úgy reagált: a debreceni és a nagyváradi repülőtér mindig is versenyben állt az utasokért, és ha valaki azt üzeni, hogy „működjünk együtt, mert különben versenyre kényszerülünk, attól nem ijedünk meg”.

MTI

Akár ez is tetszhet