Integrált jelentést tett közzé az ABB

Képünk illusztráció!

Az ABB közzétette első integrált jelentését, melyben az általa meghatározott stratégia tükrében mutatja be eddigi eredményeit, illetve azt, hogy a cég rövid, közép- és hosszú távon hogyan teremt holisztikus értéket az érdekelt felek számára. Az érdekelt felek széles körének szóló jelentés – mint az ABB cégcsoport legátfogóbb ilyen típusú dokumentuma – a cégre és annak stratégiájára, tevékenységére, vállalatirányítási rendszerére, valamint pénzügyi és fenntarthatósági teljesítményére vonatkozó legfontosabb információkat foglalja magában. Az integrált jelentés mellett az ABB közzétett 2022-es éves jelentéscsomagja a cég pénzügyi jelentését, vállalatirányítási jelentését, kompenzációs jelentését, fenntarthatósági jelentését, valamint azt a kitöltött „20-F” jelzésű űrlapot foglalja magában, amelyet az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez nyújtott be.

„Örömmel mutatom be önöknek az ABB első integrált jelentését, melyből megtudhatják, hogy vállalati céljaink hogyan teszik lehetővé teljesítményünk növelését és az értékteremtést az érdekelt felek számára. Jelentésünkben bemutatjuk, hogy ennek a globális cégcsoportnak az egyes részei miként illeszkednek úgy egymáshoz, hogy egyre jobb pénzügyi eredményeket érjenek el, ugyanakkor a fenntarthatóbb társadalom kialakulásához is hozzájáruljanak” – mondta Peter Voser, az ABB elnöke. – „A jelentésben arról a külső környezetről is áttekintést adunk, amelyben működnünk kell, illetve arról, hogy rövid, közép- és hosszú távon hogyan kívánjuk megvalósítani céljainkat. A jelentés természetesen az elmúlt évi teljesítményünkre is kitér, és én épp ezekre az eredményekre vagyok a legbüszkébb, mert hitet adnak ahhoz, hogy csapatunk képes lesz megvalósítani ambiciózus pénzügyi és fenntarthatósági céljainkat az előttünk álló években” – tette még hozzá az elnök.

2025-ig új középtávú fenntarthatósági célok kerültek bevezetésre az elszámoltathatóság javítása érdekében

- Hirdetés -

2030-ig szóló fenntarthatósági stratégiájának 2020. novemberi bevezetése óta az ABB töretlenül haladt előre azon az úton, amely lehetővé teszi az alacsony széndioxid-kibocsátású társadalom létrejöttét, Földünk erőforrásainak megóvását, valamint a tisztesség és az átláthatóság kultúrájának megteremtését az egész kiterjesztett értéklánc mentén.

Az ABB magyarországi ügyvezetője, Sebestyén István a következőket mondta erről:

„A társadalom válságainak és kudarcainak elmúlt egy éve tükrében nyilvánvalóvá vált, hogy az ABB célja – azaz, hogy a villamosítás és az automatizálás terén kivívott technológiavezető szerepére támaszkodva hozzájáruljon a fenntarthatóbb és az erőforrásokkal hatékonyabban gazdálkodó jövő megteremtéséhez – időszerűbb, mint valaha, különösen, ha az éghajlatváltozás elleni küzdelem felől közelítjük meg a kérdést.”

Az ABB az elszámoltathatóság javításának szándékával ma közzétette a fenntarthatósági stratégiájának egyik pillérét képező alacsony széndioxid-kibocsátású társadalom megteremtéséhez kapcsolódó, 2025-re meghatározott új középtávú céljait. Ezek a következők:

  • Az 1. és a 2. alkalmazási körbe tartozó saját CO2e-kibocsátás csökkentése legalább 70%-kal.
  • Együttműködés a legfőbb elsődleges beszállítókkal az 1. és a 2. alkalmazási körbe tartozó1 CO2e-kibocsátásuk 20%-os csökkentése érdekében.
Továbbhaladás a 2030-as fenntarthatósági célok megvalósulása felé vezető úton

2022-ben az ABB 42%-kal csökkentette működésének üvegházhatást okozó gázkibocsátását (ÜHG-kibocsátás). 2019 óta a cég körülbelül 65%-os teljes kibocsátáscsökkentést valósított meg. Ezenkívül az ABB piacvezető villamosítási és automatizálási technológiáira támaszkodva segített ügyfeleinek csökkenteni, sőt, akár teljesen meg is szüntetni az ÜHG-kibocsátást.

Az ABB a fenntarthatósági stratégia másik három pillére tekintetében is nagy léptekkel halad előre. 2022-ben azzal erősítette meg a körforgásos gazdaság létrejöttét szolgáló megközelítését, hogy egyértelműen meghatározta a tervezéstől az élettartam lezárultáig tartó termékéletciklus valamennyi szakaszának főbb teljesítménymutatóit (KPI). Az egyik ilyen fontos kezdeményezés az EcoSolutions™ címke bevezetése volt, mely teljes átláthatóságot biztosít az adott termék körforgásos gazdaságot szolgáló értéke és környezetre gyakorolt hatása tekintetében, amit harmadik fél ellenőriz.

Ami a stratégia szociális elemét illeti, az ABB egyik évről a másikra a munkaidő-kieséssel járó balesetek gyakoriságának (LTIFR) 29%-os csökkenésével javította a munkahelyi biztonságot. A cég a felső vezetésben is kiegyenlítettebbé tette a nemek arányát azzal, hogy a tavalyi 16,3%-kal szemben idén már 17,8%-uk nő. Ezenkívül a cég emberi jogi átvilágítási eljárását is továbbfejlesztette. Mindezek mellett az ABB komoly előrelépést tett annak a 2030-ra kitűzött célnak a megvalósítása felé, hogy átfogó kockázatalapú megközelítést alkalmazzon az integritás magas szintjének vállalati szinten következetes fenntartásával kapcsolatban.

A nemzetközileg elismert szabványok és keretrendszerek betartása

Az ABB integrált jelentése az International Integrated Reporting Framework (egységes nemzetközi jelentéstételi keretrendszer) elemein alapul, míg a pénzügyi kimutatások az amerikai egyesült államokbeli GAAP szerint készülnek. Az ABB a GRI szabványokkal összhangban, az SASB szabványoknak is megfelelő tartalommal, továbbá a TCFD (az éghajlattal kapcsolatos pénzügyi tájékoztatással foglalkozó munkacsoport) ajánlásainak, az EU taxonómiájának és az ENSZ Globális Megállapodásában rögzített 10 alapelvnek a betartásával teszi közzé fenntarthatósági információit.

Az integrált jelentést és a fenntarthatósági jelentést is magában foglaló teljes éves jelentéscsomag itt tekinthető meg és tölthető le.

ABB