- Hirdetés -

- Hirdetés -

Interjú: Mire számíthatunk, ha high-tech ipari 3D nyomtatót használunk?

- Hirdetés -

Az ipar számos területén, így a 3D nyomtatásnál is változásokat hozott a koronavírus-járvány. A fejlődés viszont nem állhat meg, szükség van az olyan innovátorokra, akik felkarolják az adott szegmenst. Az Ipar Napjai – Automotive kiállításon beszélgettünk Falk Györggyel, a Varinex Zrt. stratégiai igazgatójával.

Falk György, a Varinex Zrt. stratégiai igazgatója

„Az idei évben a koronavírus rányomta bélyegét a rendezvényiparra is, emiatt kevesebb a kiállító és az érdeklődő az Ipar Napjai – Automotive kiállításon” – összegzi Falk György. „Igyekeztünk úgy készülni a rendezvényre, hogy a kisebb standunk ellenére meg tudjuk szólítani a látogatókat. Arra törekedtünk, hogy látványos és sokatmondó installációt alkossunk. Idén egy Stratasys PolyJet technológiájú 3D nyomtatót hoztunk, ami a 16 mikronos rétegvastagságával mindig elkápráztatja a látogatókat. Ezen kívül rengeteg modellel szemléltetjük, mire vagyunk képesek. Összességében elégedettek vagyunk az idei kiállítással, mert bár nem volt nagy tömeg, mindig volt pezsgés a standunknál, és ígéretes ismeretségekkel gazdagodtunk.

High-tech ipari 3D nyomtató vs. olcsó 3D nyomtató

„Igyekszünk bemutatni, hogy az ipar mire számíthat akkor, ha egy high-tech ipari 3D nyomtatót használ.

Az alacsony bekerülési költségű berendezésekről sokszor kiderül, hogy nem az elvárásoknak megfelelően teljesítenek: nem kielégítő és állandó a nyomtatási minőségük, a pontosságuk, illetve az ismétlési pontosságuk hiánya is gondot okoz az ipari felhasználásban. Emiatt a 3D nyomtatási tevékenyég rengeteg értékes munkaórát vonhat el más feladatoktól. Ennek értéke az egyéb rejtett költségekkel összeadva egy olcsón beszerzett 3D nyomtató üzemeltetését, az üzemeltetés teljes költségét tekintve, drágábbá teheti, egy jó minőségű ipari Stratasys 3D nyomtatóhoz képest. A High-tech ipari Stratasys 3D nyomtatók nagy pontosságot, megismételhetőséget és beavatkozás nélküli gyártást tesznek lehetővé.

Azok a cégek, amelyek határidőre dolgoznak, és értékteremtésre törekednek, előbb-utóbb szembesülnek ezzel és kikötnek a profi 3D nyomtatóknál.”

„Az autóipar húzóerejének csökkenése minket is rávezetett arra, hogy új területek felé nyissunk, így idén egy felületkezelő berendezéssel bővítettük gépparkunkat. Ez egy automata rendszer, amelyhez minimális emberi beavatkozás szükséges. Korábban az ABS alapanyagból 3D nyomtatott modellek esetében acetongőzben marták a felületet – ez igencsak veszélyes, egészségre ártalmas folyamat volt. A Sheffieldi Egyetem kutatói azonban kitaláltak egy eljárást, a vákuumgőzöléses kémiai felületkezelést, amelyet BLASTTM-nak (Boundary Layer Automated Smoothing Technology) neveznek. Például, ha egy SLS darab kikerül a 3D nyomtatóból és portalanítjuk, akkor az átlagos felületérdessége 6 és 9 mikron között van. A kezelést követően ez a szám 1 mikronra csökken le. Ennek nagy sikere van. Amellett, hogy beszereztünk egy ilyen AMT berendezést, elkezdjük annak forgalmazását is, így más gyártók 3D nyomtatóit használó vállalkozások számára is megnyitjuk a lehetőséget a technológia implementálására.

A fémnyomtatási szolgáltatás iránti megnövekedett igényekre alapozva a közeljövőben az EOS DMLS high-tech 3D fémporos gyártókapacitásunk bővítése a cél.” – zárta a beszélgetést Falk György.

Némethi Botond, NEW technology magazin
(6. szám)

Akár ez is tetszhet