IoT-board támogatja az ipari automatizálást

– A TECHference-en az volt a koncepciónk, hogy létrehozzunk egy látványos összképet azokból az eszközökből, amelyekkel a cégcsoportunk rendelkezik – magyarázta Jens Mollitor, az Endrich korábban okosvárosokkal is foglalkozó technológiai vezetője.

Az itt bemutatott IoT-board a saját fejlesztésünk: az automatizálást azzal segíti, hogy a felhőbe tölti az adatokat. Mivel főleg passzív komponensekkel dolgozunk, ez új megoldás volt az ügyfeleinknek, és volt is egy evolúciós útja, de immáron alkatrész-disztribúciós és eszköztervező szolgáltatást egyaránt nyújtunk – fűzte hozzá.

Jens Mollitor hangsúlyozta: az év ipari konferenciájától azt várta és kapta meg, hogy még több információja legyen az ügyféligényekről. Ezért hallgatott meg figyelmesen minden egyes érdeklődőt, hiszen le tudta szűrni, hogy hol tart a cégük az IoT-vel összefüggésben. Nagyon fontos visszajelzésekkel és tapasztalatokkal gazdagodott, amit elengedhetetlennek tart új termékek létrehozásához, vagy a portfólió bővítéséhez.

- Hirdetés -

A rendezvényt az impozáns környezet, illetve az emberi léptékű helyszínfelosztás miatt méltatta, mert más konferenciákkal ellentétben itt mélyebb beszélgetésekre nyílt lehetősége, és végre több szakmai partnerrel találkozhatott, mint értékesítővel.

TECHference Ipari Konferencia 

Regisztrálj most 30% kedvezménnyel (EGG FEE áron), az év legjobban várt konferenciára! Idén is 200 szakember és 50 válogatott egyetemista jön el a TECHference-re!

REGISZTRÁCIÓ

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Akár ez is tetszhet