- Hirdetés -

- Hirdetés -

Javult az építőipar teljesítménye augusztusban az előző három hónaphoz képest

- Hirdetés -

Augusztusban ismét nőtt az építőipar teljesítménye, jelentős a javulás az előző három hónaphoz képest – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

Boros Anita hangsúlyozta: az adatok a koronavírus-járvány első hullámából való kilábalást mutatják. Az első nyolc hónap építőipari termelését értékelve úgy fogalmazott: már csak 10,4 százalékos a csökkenés, a hazai építőipar eddig még a vírushelyzet mellett is viszonylag jó teljesítményt nyújtott, a tavalyi viszonyítási bázis ugyanis rendkívül magas volt.

Az államtitkár a Városligetben, az épülő Magyar Zene Háza területén tartott sajtótájékoztatón biztató előjelnek nevezte, hogy a megkötött új építőipari szerződések összege forintban 6 százalékkal nőtt augusztusban, mint mondta, ez az idei eddigi legmagasabb érték.

Boros Anita felidézte, hogy a hazai építőipar európai szinten is kiemelkedő növekedést ért el az elmúlt 10, de különösen az elmúlt 5 évben, ennek csúcsa volt 2019. Ezt a lendületet törte meg a járványhelyzet.

Kiemelte, hogy a kormány egyik legfontosabb válságkezelési eszköze a Gazdaságvédelmi akcióterv volt, ennek keretében 2790 milliárd forint már megjelent a gazdaságban, a támogatói döntéssel rendelkező, de még ki nem fizetett források meghaladják az 1616 milliárd forintot és még kifizethető mintegy 1500 milliárd forint. Így összesen több mint 5900 milliárd forint érkezhet idén a gazdaságba.

Már több mint 6800 céget támogattak

A Gazdaságvédelmi akcióterv különböző pályázatain az építőipari cégek 6800 kérelmét támogatták több mint 52,3 milliárd forint értékben, ezzel több mint 43 ezer munkahelyet védtek meg az iparágban – ismertette az államtitkár. Hozzátette: az építőipari vállalkozások körében a legnépszerűbbek a hatékonyságnövelő, illetve a munkahelyteremtési és a munkahelyvédelmi bértámogatási programok voltak.

A versenyképesség-növelő támogatás pályázatát szeptemberben újranyitották 18,4 milliárd forint keretösszeggel. Ebben a konstrukcióban az építőipar már eddig is több mint száz pályázattal indult – jelezte.

Boros Anita kitért arra is, hogy a hitel- és garanciaprogramokra az építőipar mintegy 5700 kérelmet nyújtott be több mint 238 milliárd forint értékben. A legtöbb, több mint 1700 kérelmező az MNB Növekedési Hitelprogram Hajrá! konstrukciót választotta, 60 milliárd forintot meghaladó értékben.

Magyarország működőképességének biztosításához a gazdaság működésének folytonosságát is biztosítani kell, ezért egymásra épülő intézkedéseket dolgozott ki a kormány – közölte az államtitkár. Elmondta egyebek mellett, hogy folytatják a Gazdaságvédelmi akciótervet, felgyorsítják az állami beruházásokat és a vállalkozások mellett a családok támogatására is programot dolgoznak ki.

Kérdésre válaszolva Boros Anita úgy fogalmazott, ha az intézkedések lendületét tartani lehet, folytatódhat a megindult növekedés az építőiparban.

MTI/Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet