Kezdenek felpörögni az igénylések a KFI-bértámogatásra

Felgyorsult a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI-) bértámogatás igénylése: míg a hét elejéig 100 munkaadó 550 magasan képzett szakember részére kért támogatást, addig ezek a számok az elmúlt napokban jelentősen megugrottak, többszörösükre nőttek. Mostanra már 200 munkaadó nyújtott be kérelmet 1500 munkavállalójára, összesen közel 1 milliárd forint értékben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.

Bodó Sándor hozzátette: a gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme a KFI-szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához. A támogatást többek között mérnökök, kutatók, informatikusok, januártól újonnan felvett munkavállalók után is kaphatják a vállalkozások. A bértámogatás az összes ágazatot lefedi, a teljes nemzetgazdaság számára segítséget jelent – közölte.

Tájékoztatása szerint a programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja. A támogatás fejében a támogatott munkavállalókat legalább három hónapig köteles továbbfoglalkoztatni, munkabéreiket nem csökkentheti – ismertette.

- Hirdetés -



- Hirdetés -

Bodó Sándor emlékeztetett: a nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után csaknem 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal. A

MTI

- Hirdetés -