- Hirdetés -

- Hirdetés -

Kifogott az oroszokon a Starlink

- Hirdetés -

Az Ukrajna ellen hadat viselő ország a SpaceX által felbocsátott műholdakat próbálta összezavarni – osztotta meg maga Elon Musk, most már saját közösségi oldalán, a Twitteren. A keddi incidens nem járt sikerrel, nyugtázta a milliárdos, „kiberháborúnak” nevezve a szolgáltatás ellen indított támadást.

A nemrég hazánkban is elérhetővé vált Starlink egyelőre csak olyanok számára jelenthet alternatívát, akik rossz lefedettségű helyen élnek, mert amúgy meglehetősen borsos árakon dolgozik. A szükséges hardverekre és azok felszerelésére jelenleg kb. 283 ezer forintot kell költeni, míg a havidíj 35.500 forint. Mindezért cserébe elvileg 250, gyakorlatilag csupán 100-150 Mbps-os sebességet tudnak garantálni. A korrektség kedvéért jegyezzük meg: tavaly ilyenkor még fele ekkora sebességet sem jelzett vissza a rendelési oldal, tehát a szolgáltatás, ha lassan is, de fejlődik.

Nem Musk vállalata az első, amelyikre rászálltak az oroszok – egyébként azzal a nyilvánvaló céllal, hogy blokkolják az Ukrajnába irányuló szolgáltatást (amire nyilván egyre többen szánják rá magukat, ahogy az ország infrastruktúrája szép lassan romba dől). Korábban a Viasat szélessávú rendszereit támadták meg, pont azon a februári napon, amikor az oroszok megindították a háborút.

A Starlink ezután – Mihajlo Fedorov ukrán miniszterelnök-helyettes Elon Musknak címzett kérésére – jelent meg az országban, hogy egyáltalán visszategye a világhálóról leválasztott régiókat az online térbe. Azóta számtalan terminált szállítottak be, és úgy tudni, hogy a terepre küldött ukrán haderő – legalábbis egy része – számára ugyancsak ők biztosítják az internethozzáférést.

A műholdas internetszolgáltató elleni támadássorozatot Dave Tremper, a Pentagon egyik tisztviselője is megerősítette, mi több, a C4ISRNET Konferencián elismerte, hogy a vállalat gyorsabban visszaveri az oroszok hackerakcióit, mint az amerikai hadsereg – írja a Business Insider.

Nemcsak a Starlink tud technológiai bravúrokat felmutatni az Egyesült Államokban és úgy globálisan a hadiiparban, hanem egy magyar mérnök vezette CNC-üzem is. Garaczi János vállalatának egyébként ügyfele a SpaceX és a Tesla! Hallgasd meg a nem mindennapi történetet a NEWtechtalk csatornáin (ne feledd, az RSS-oldal „Listen on…” gombján az általad preferált alkalmazásban nyílik meg a beszélgetés):

Gábor János, Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet