Közvetlenül is bekapcsolta gyűjtőszállítmányozási hálózatába Tunéziát és Törökországot a DACHSER

Két új elosztási pontot (gateway-t) nyitott év elején a DACHSER Tunézia és Törökország felé, mindkettőn elérhető a gyűjtőszállítmányozás, az FTL (full truckload – komplett rakomány) és LTL (less than truckload – részrakomány) szállítás. A DACHSER ennek révén bővíti szolgáltatási portfólióját, valamint gyorsabb és hatékonyabb közúti szállítást kínál ügyfeleinek a két országba oda-vissza. Heti öt járat indul Marokkóba és Tunéziába, heti négy Törökországba – ezekbe a gyűjtőszállítmányokba a magyar ügyfelek küldeményei is becsatlakozhatnak.

A DACHSER a két elosztási pont – a Strasbourgból és a dél-németországi Ungerhausenből Tunéziába, illetve a szintén Ungerhausenből Törökországba tartó – révén  Európa egész területéről érkező gyűjtőszállítmányokat hetente többször is közvetlenül továbbítja a tunéziai Rades és Bennane városokba, valamint a török Isztambulba és Izmirbe.

A DACHSER Tunéziában 35 éves tapasztalattal rendelkezik és mintegy 15 éve van jelen helyi leányvállalattal, Törökországban pedig kilenc éve hozta létre saját vállalatát. Törökország 2015 óta közvetlenül kapcsolódik a DACHSER európai szárazföldi szállítási hálózatához az észak-közép-európai (North Central Europe) régión keresztül. A strasbourgi és az ungerhauseni elosztási pontoknak köszönhetően Tunézia most még közelebb kerül az európai piacokhoz. A DACHSER távoli piacok elérésére szakosodott Cargoplus részlegével megbízható import- és exportkapcsolatokat teremt Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet között. A következő lépés várhatóan a Kaukázus felé történő terjeszkedés lesz.

A DACHSER már 2023 elején bekapcsolta gyűjtőszállítmányozási hálózatába Marokkót a strasbourgi útvonalon keresztül, és azóta napi rendszerességgel indulnak menetrend szerinti kamionok az észak-afrikai országba. A fix és szinkronizált tranzitidők megbízható és hatékony szállítási tervezést biztosítanak. A Magreb-országokban (Marokkó, Algéria, Tunézia) és Törökországban sokéves logisztikai tapasztalattal rendelkező DACHSER-csapatok gondoskodnak a hatékony folyamatokról és a gyakorlott vámkezelésről is.

A dél-németországi Ungerhausenből és a francia Strasbourgból összesen heti ötször indul kamion a marokkói és tunéziai, illetve szintén Ungerhausenből heti négyszer a törökországi elosztási pontra. A gyűjtőszállítmányozás révén ezekbe a magyar ügyfelek küldeményei is be tudnak csatlakozni – a strasbourgi telephelyre például közvetlen, napi kapcsolattal is rendelkezik a hazai DACHSER. „Az új elosztási pontok révén 5-6 munkanap (amihez még hozzá kell számolnunk a vámkezelést) alatt eljutnak a küldemények Magyarországról Marokkóba vagy Tunéziába” – mondta el Szontágné Hajnal Zsuzsanna a DACHSER magyarországi sales managere. – „A vámkezelésben is tudunk természetesen segíteni, szakértő csapat áll rendelkezésünkre, akikkel 25 éve dolgozunk együtt. További fejlesztések is várhatók: a Törökországból érkező küldemények most a DACHSER Pozsony melletti, lozornoi eurohubjába, elosztóközpontjába érkeznek először, és a vállalat azt tervezi, hogy innen is indítanak exportot a jövőben. Ez a magyarországi ügyfelek számára is rövidebb futamidőt, kedvezőbb díjszabást jelent majd.”

Egységes minőségi szabványok Európában és Európán kívül

- Hirdetés -

A DACHSER szabványosított folyamatok és rendszerek révén biztosítja a küldemények követését ügyfelei számára. A vállalat Törökországban már saját szállításirányítási rendszerével, a Dominoval dolgozik, amelyet Tunéziában is hamarosan bevezetnek. Az egységesített folyamatok és szabványok biztosítják a szolgáltatás magas minőségét.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy bővíthetjük a Cargoplus szolgáltatásunk kínálatát, és hogy Marokkó mellett mostantól heti több alkalommal menetrend szerinti kamionjáratok is indulnak Európából Tunéziába, Törökországba és vissza – természetesen magas és egységes szolgáltatási és minőségi szabványaink szerint” – mondta Renata Gayer, a DACHSER Cargoplus részlegvezetője.

DACHSER