- Hirdetés -

- Hirdetés -

Megkerülhetetlené vált az e-kereskedelem az iparban is!

Nagyon sok olyan gyártó és B2B cég van, amely köré idővel hatalmas vállalat-apparátus épült, és ez törvényszerűen lassítja a nyitásukat az e-kereskedelem felé, mutat rá az Inbound Logisticsnek írt cikkében Jamin Dick, az Alibaba észak-amerikai ellátási láncáért felelős igazgató. A technikai felzárkózás talán nem is lehetne sürgetőbb: az ügyfelek elvárásai nőnek, a világjárvány pedig egyre nagyobb rugalmasságot és előrelátást igényel a cégektől.

Íme, néhány nagy igazság, amit az e-kereskedelmi átállás eredményez egy cég életében:

Ügyfélközpontú megközelítés

- Hirdetés -

Az üzleti életben – akárcsak a magáncélú vásárlásoknál – az emberek azonnali megoldást várnak a pénzükért. Ha házhozszállítással rendelnek egy terméket online (B2C), akkor tudják, hogy gyorsan, rugalmasan megkapják, ezért ugyanígy állnak hozzá az üzleti vásárlásokhoz (B2B), és ez igaz mind a nemzetközi, mind pedig a belföldi szállításokra. A helyzetet az Amazon idézte elő azzal, hogy elkezdte a megrendelés másnapján (vagy még aznap) kézbesíteni a kiválasztott terméket. A gyakorlata az üzleti szférában is elvárássá vált.

Márpedig az ügyfelek igénye a mind rövidebb szállítási idő iránt növeli a tétet: egyre nehezebb az ármozgásokhoz igazítani a haszonkulcsokat, vagy elemezni a költségoldal és az állandóan mozgásban lévő kereslet kockázatait. Az e-kereskedelem ugyanakkor lehetővé teszi a cégek számára, hogy a cash-flow menedzsmentre összpontosítsanak: könnyebben egyeztethető a kiadás és a bevétel, rövidíthető a készpénz-konverziós ciklus, módosítható a fizetési feltételrendszer.

A logisztika digitalizálása

Akkora mértékben kell digitalizálni a logisztikai láncot, amekkorában csak lehetséges! Ezzel ellentétes esetben fennáll a kockázata annak, hogy csak részben látható át a folyamat, ami félmegoldásokat és nagyobb kiadásokat szül. Az e-kereskedelmi szemlélettel dolgozó vállalatok ettől elhatárolódnak, és hosszútávon jobban is járnak.

Pozitív ipari következmények

Bár a szállítási rendszer digitalizálása nagyon kívánatos, messze nem megy egyik pillanatról a másikra. A türelmes és fokozatos bevezetése javasolt, már csak azért is, mert így az ellátási lánc teljes egészében feltárja a lappangó, kezeletlenül hagyott problémákat. Az e-kereskedelmi szemléletváltás fokozza az átláthatóságot, növeli a tudatosságot, hatékonyabbá teszi az ellenőrzést, tehát döntő fontosságú a bevezetése, akármennyi kényelmetlenséggel járjon.

A járvány lehet az ipar katalizátora

Az ellátási láncok akkor működnek olajozottan, ha lassú változásokhoz kell alkalmazkodniuk, viszont a pandémia kényszerhelyzetet idézett elő, és hamar világossá tette, hogy mennyire nélkülözhetetlenek az e-kereskedelmi platformok. Az ipari standard részévé váltak, még úgy is, hogy egyelőre sok a bizonytalanság az árképzésben, hiszen drágul a légi és kihasználatlan az óceáni szállítás.

Az igazán okos gyártók – ha még nem tették meg – ezekben az időkben építik be gyakorlatukba az e-kereskedelem feltételeit, és sarkallják ugyanerre a beszállítóikat. Ez láncreakciót idéz elő, és egyszerre mozdítja előre az ipart, a lehető legjobb irányba: a rugalmasság, kiszámíthatóság és teljes átláthatóság felé.

Gábor János, Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet