Mit taníthatnak 800 éves szobrok a robotoknak?

Energiamegtakarítást – és nem is akármekkorát, hiszen drónoknak, robotkaroknak is megtanítható az ún. rock-and-walk módszer, amivel a 13-16. században élt polinézek szállíthatták a grandiózus tömböket. A Húsvét-sziget néha húsz méternél is nagyobb, puha vulkáni tufából készült, mégis közel 80 tonnás kőalkotásainak korabeli mozgatását – akár 18 kilométeren keresztül – fából készült szánokon és görgőkön oldották meg, de aztán szó szerint elfogytak az erdők. Az ezt követő időszak szállítási módszereit évszázadokig rejtély övezte, mígnem tíz évvel ezelőtt megfejtették, mi történhetett.

Az archeológusok kísérlettel bizonyították (lásd a fenti képet), hogy három irányba kihúzott kötelekkel, mindössze 18 ember fizikai erejével billegtetve tudnak előre mozgatni egy 4,35 tonnás, méretarányos Moai szoborreplikát. Negyven perc alatt száz métert haladtak, tehát az itt élt nagy létszámú törzsek is viszonylag gyorsan végleges helyükre vihették a szobrokat. A technikát rock-and-walk-nak nevezték el, és nemrég elkezdték kutatni a robotikai hasznosítását – írja az IEEE Spectrum.

Jungwon Seo, a Hongkongi Műszaki Egyetem adjunktusa és csapata négy különböző variációban: robotkarok és kvadrokopterek önálló, illetve kettős alkalmazásával mutatta be a módszer hatékonyságát. Mindegyik esetben a Moai szobrokhoz hasonló tulajdonságokkal: alacsony gravitációs ponttal és kör alakú alappal rendelkező objektumot használtak, hogy utánozhassák a ringató szállítást.

- Hirdetés -

A szóló, illetve a dupla robotkaros és drónos kísérletek mindegyike alátámasztotta a technika hatékonyságát, és bár ilyen módon csak a tárgy tömegének egy részét kellett elbírniuk, nagyon nem volt mindegy, hogy mégis mennyi erőt alkalmaznak. Amíg egyetlen drón a meghajtóereje száz százalékát használta az egykilogrammos súly hagyományos mozgatása során, az energia ötöde is elégnek bizonyult akkor, amikor mindez a rock-and-walk szabályai szerint történt.

A tudósok minden kétséget kizárva demonstrálták, hogy a vízszintesen és lejtőn történő szállítási feladatok során egyaránt elegendő lehet a ma felhasznált energia 20 százaléka. A munkára befogott robotok így ötször annyi ideig dolgozhatnak, vagy ötször akkora súlyokkal bírhatnak el, mint napjainkban.

Gábor János, Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet