- Hirdetés -

- Hirdetés -

Októberben újra EPLM Trends

Mottó: EPLM Trends 2021: CAD/CAM/PLM testközelben – Amikor a víziók helyett a realitás van központban

- Hirdetés -

Hagyományos, őszi szakmai rendezvényünk a vonatkozó járványügyi szabályozások figyelembevételével idén hibrid formában kerül megrendezésre 2021. október 7-én. Az EPLM Trends célja, hogy olyan szakmai fórumot szolgáltasson, ahol első kézből kaphatnak szakmai tanácsokat és friss információkat a résztvevő szakemberek. Kollégáinkkal idén is olyan programot igyekeztünk összeállítani, amely választ kínál a gépészeti tervezés, a gyártás és termelésütemezés átalakulásával járó kihívásokra.

Amikor a víziók helyett a realitás van fókuszban

Sokat beszélünk arról, hogy mit szeretnénk elérni, hogy mire törekszünk és merre tart a fejlődésünk. A célok és a vízió fontosak ahhoz, hogy elkötelezetten építsük a vállalkozásunkat vagy fejlesszük a termelést. Ugyanakkor nem érdemes kizárólag a távlati tervekkel foglalkoznunk, már csak azért sem, mert az, amiről évek óta jövőidőben beszélünk, ma már a mindennapok része lehet.

Ahhoz pedig, hogy felvegyük a versenyt  más cégekkel és jól alkalmazkodjunk a rohanó mindennapok kihívásaihoz, olyan partnereket és hardveres, illetve szoftveres megoldásokat érdemes választanunk, amelyek megbízhatók. A Siemens DIS és a HEXAGON MI megoldásai ezek közé tartoznak, olyan nagy múltú szoftvercsaládokról van szó, amelyek hosszú évek óta bizonyítják: az ipar nem száguld el mellettük, sőt, lépéselőnyhöz juttathatják a felhasználókat a dinamikus környezetben.

Két szekció, rengeteg megoldás

A rendezvényen két, párhuzamos szekcióban hallgathatnak meg előadásokat a résztvevők. Célunk, hogy az általános felhasználási területek mellett azokra az ágazatspecifikus kihívásokra is reagáljunk, amelyekkel a hozzánk forduló vállalatok találkozhatnak.

  1. Általános gépipari megoldások

A nap egyik fő témája mi más lehetne, mint azok a mindennaposnak számító megoldások, amelyek már annyira beépültek az életünkbe, hogy a munka során szinte észre sem vesszük, hogy támogatnak minket. A hagyományos értelemben vett CAD/CAM rendszerek ilyenek, és azért tudnak ennyire könnyen belesimulni a felhasználói környezetbe, mert folyamatosan alkalmazkodnak a fejlesztésekhez. Új modulok és integrált megoldások csatlakoznak a szoftvercsomagok gerincéhez, hogy ne kelljen kompromisszumokat kötnie a felhasználóknak. A szekcióban a SOLID EDGE, az EDGECAM és a RADAN szoftvermegoldásaival ismerkedhetnek meg a felhasználók, természetesen nem csak alap szinten.

A SOLID EDGE portfólió bemutatását követően a SOLID EDGE SIMULATION modulé lesz a főszerep, mert a szimuláció ma már ugyanúgy a mérnöki munka elengedhetetlen része, mint a CAD-rendszerek magabiztos használata. A folytatásban a gyártási folyamatok egyszerűsítését és a termelés hatékonyságát fokozó EDGECAM 2022 és RADAN 2022 megoldások mutatkoznak majd be. A szekciót végül a SOLID EDGE 2022-es verziójának újdonságaival zárjuk.

  1. Szakterületi és ipari digitalizációs megoldások

A CAD/CAM/CAE megoldások nem csak általános gépipari területeken, de a legkülönbözőbb egyedi igényeket támasztó szakterületeken is alkalmazzák. Ilyen a terület a szerszámgyártás, de egyre nagyobb az igény hasonló megoldásokra a nem gépészeti területeken is, mint például a faipar vagy bútorgyártás, nem beszélve az egyre szélesebb körű robotizáltság támogatásáról. Legyen szó bármilyen területről, a mai tervezési és megmunkálási hatékonysági igények mellett nem hagyható figyelmen kívül a termelésütemezés és az adatkezelés számítógépes támogatása.

 A szerszámgyártás területén a SIEMENS NX, a VISI és a WORKNC, a QuickQuote által nyújtott lehetőségeket mutatja be a második szekció.

Szó lesz tehát a döntéstámogatás szoftveres lehetőségeiről, a gyártásütemezés és modellezés korszerű módszereiről, amelyeket egy integrált példán keresztül tekintünk át. Ezt követően kollégáink a szerszám-technológiai megoldásokra fókuszálnak majd előadásukban és olyan tippeket osztanak meg, amelyekkel jelentősen csökkenthetők az átfutási idők.

A sikerhez nemcsak jó szoftver kell, hanem hatékony bevezetés is, ezért az ebédszünet előtti előadás a PDM és PLM rendszerek sikeres bevezetését tárgyalja majd. Ezt követően a robotprogramozásé a főszerep, a szekciót pedig egy speciális területről, a bútorgyártás világából hozott példákkal tűzdelt prezentáció zárja.

A hibrid rendezvénynek köszönhetően a megjelenő érdeklődök számára a szünetek kiváló szakmai beszélgetésekre adnak alkalmat, amelyek során a fenti témákhoz szorosabban vagy lazábban kapcsolódhatunk. Azok sem maradnak le az eseményről, akik otthonról vagy munkahelyükről kívánják megtekinteni az eseményt, hisz a hibrid megvalósítás lehetőséget ad erre. És persze idén sem marad el a szintén hagyománynak számító Edge Vándorkupa verseny!

EPLM Trends 2021 regisztráció és program: EPLM TRENDS DIGITAL KONFERENCIA | Enterprise Group | innovatív informatikai és infokommunikációs megoldások

EDGE Vándorkupa 2021 – érdemes nevezni

Az Enterprise Group PLM üzletága 2021-ben is, a korábbi évekből jól ismert módon hirdeti meg kedvelt versenyét. Három kategóriában – SOLID EDGE, EDGECAM és SOLID EDGE oktatási különdíj – várjuk a pályázatokat gyakorló szakemberektől és középiskolás diákoktól vagy felsőoktatási hallgatóktól, akik örömmel mutatnák be egy, az elmúlt évben készített munkájukat.

A nevezési felhívást és a további részleteket a honlapunkon találják meg:

Nevezési felhívás

A nevezési határidő 2021. október 4., az eredményeket pedig az EPLM Trends 2021 keretében ismertetjük.

Várjuk nevezését és regisztrációját, vegyen részt Ön is szakmai eseményünkön, hogy utána újabb ismeretekkel és inspirációval folytassa a munkát!

EPLM Trends 2021 regisztráció és program:

REGISZTRÁCIÓ ÉS PROGRAM

Enterprise Group

Akár ez is tetszhet