- Hirdetés -

- Hirdetés -

Online rendezik meg a DEXPO-t!

- Hirdetés -

A koronavírus-járvány miatt első alkalommal online rendezi meg az idei, sorrendben tizenötödik központi beiskolázási rendezvényét, a DEXPO-t a Debreceni Egyetem (DE) – közölték az intézmény vezetői hétfőn online sajtótájékoztatón.

Bartha Elek oktatási rektorhelyettes jelezte: 14 karon több mint 71 alap- és 87 mesterszakon, kétszázat meghaladó szakirányú továbbképzéssel, Magyarország legszélesebb képzési kínálatával várják a hallgatókat, akik a jövő tanévben már remélhetőleg hagyományos körülmények között, személyes jelenléttel, a közösségi lét minden előnyét megélve kezdhetik meg egyetemi tanulmányaikat Debrecenben.

Új területeket is kínálnak a leendő hallgatóknak jövő szeptembertől: a szolnoki campuson például először indítanak egészségügyigondozás-, ápolás-, betegellátás-, védőnő-, gyógytornász- vagy dietetikus képzéseket, Debrecenben pedig az angol mesterszak mellett megkezdik az alkalmazott matematikusok angol nyelvű képzését is, amivel eléri a 70-et az angolul hallgatható szakok száma – ismertette.

Bartha Elek hozzátette: a képzés minőségét jól jelzik a nemzetközi rangsorok, legutóbb például a debreceni orvos- és egészségügyi képzés ötvenet lépett előre és bekerült a top 300-ba. Ezek az eredmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy évről évre több külföldi diák szeretne Debrecenben tanulni: jelenleg 120 országból több mint hétezer hallgatója van az egyetemnek.

Rőfi Mónika, a DE rendezvénykoordinációs központjának vezetője elmondta: tavaly hatezer egyetemre készülő középiskolás kereste fel a DEXPÓ-t az egyetemen, reményei szerint hasonló lesz az érdeklődés az idei online expó iránt, amelyet november 23-ától egy héten át délután négytől kísérhetnek figyelemmel az érdeklődők a rendezvény YouTube-csatornáján.

Az online expón a képzési lehetőségek mellett az egyetemi nemzeti könyvtár szolgáltatásairól, a sportolási és szabadidős lehetőségekről, az ösztöndíjrendszerről, a lakhatásról is kapnak majd tájékoztatást a fiatalok, az intézményben korábban végzettek pedig arról is beszélnek majd, mennyit ér a piacon a debreceni diploma – közölte.

Molnár Dániel, a doktorandusz önkormányzat elnöke azt monda, az ország egyik legnagyobb hallgatói közössége „multikulturális és zöld környezetben” tanulhat Debrecenben, ahol 16 kollégiumban ötezer hellyel várják az új egyetemi polgárokat.

MTI

Akár ez is tetszhet