Öt technológia, melyeket a katonai fejlesztésnek köszönhetünk

Cikkünkben olyan használati tárgyakat gyűjtöttünk össze, amelyek hadászati eredete (az internettel, GPS-szel, drónokkal ellentétben) nem feltétlenül egyértelmű mindenki számára. Nézzük, melyek ezek! 

Az Egyesült Államok több mint 730 milliárd USD-t költött a katonai fejlesztésekre 2019-ben a Statista adatai alapján. A második helyen Kína áll 261 milliárd USD-vel, őket India és Oroszország követi 71, illetve 65 milliárd USD-vel. Magyarországon ez 430 milliárd körül alakult – forintban.

Arra vonatkozóan, hogy ezekből az összegekből mennyi pénzt kapnak a kutatók, szinte lehetetlen pontos adatokat találni, de az egészen biztos, hogy – főként a vezető országokban – ennek mértéke nem elhanyagolható.  

Azt, hogy ezek az összegek soknak vagy kevésnek számítanak, mindenki döntse el maga. A hadiiparból a civil életbe átkerült technológiákkal azonban Dunát lehetne rekeszteni, így hosszú távon nem csak a katonaság profitál belőlük. 

Szövetbetétes ragasztószalagszigszalag 

A szövetbetétes ragasztószalag a katonai készletek egyik meghatározó elemeként kezdte meg világhódító útját. Ezt az erős és tartós eszközt először a második világháború alatt használták, ekkor még gumiragasztóból készítették, amelyet egy szívós anyagú szövet aljára hordtak fel. 

Az így készített ragasztószalag vízálló és kiválóan ellenáll a szennyeződésnek, miközben hihetetlenül hasznos a katonai felszerelések, járművek és fegyverek javításához is. A ragasztószalag felfedezése egyébként Vesta Stoudt, egy gyári munkásnő nevéhez fűződik, aki felfigyelt rá, hogy az általuk gyártott lőszeres dobozokat nehéz gyorsan kinyitni. Sajnos a főnöke nem értékelte a találmányt, és így az ötlet hosszú időre parkolópályára került. Szerencsére Stoudt nem adta fel, és 1943. február 10-én levelet írt Franklin D. Roosevelt elnöknek, elmagyarázva a problémát, és felkínálva a megoldást. Ötlete az volt, hogy a dobozokat a vízálló, megbontható szövetszalaggal zárja le, amelyet saját munkája során készített és tesztelt. Roosevelt jóváhagyta a tervet, és elismerésben részesítette a feltalálót nemcsak a ragasztószalagért, hanem a kitartásáért is. 

Tömeggyártását a Johnson & Johnson kezdte meg, és a háború után gyorsan elterjedt, minden vegyesboltban kapható lett. 

Mikrohullámú sütő 

A mindenki konyhájában meglévő készülék – legalábbis annak egy létfontosságú darabja – szintén a katonai mérnökök érdeme. A mikrohullámú sütőkben alkalmazott magnetron egy mikrohullám előállítására szolgáló vákuumcső, melyben a központi katódot henger alakú anóddal borítják. A katódról kilépő elektronok elektromos és mágneses térben belépő erők hatására körpályán mozognak. A katódszálat körülvevő anód üregeiben a mágneses tér hatására körpályán mozgó elektronok rezonanciája miatt jön létre a mikrohullám. 

magnetron a második világháború alatt a radarrendszerek része is volt. Percy Spencer, a Raytheonnál dolgozó amerikai mérnök és tanár észrevette, hogy az aktív radarból származó mikrohullámok megolvasztják a zsebében lévő csokoládét. 1945 októberében a Raytheon benyújtotta az élelmiszerek melegítésére szolgáló mikrohullámú sütő szabadalmát, és 1947-ben megjelent az első, kereskedelemben is kapható berendezés, a “RadaRange“. 

- hirdetés -

Digitális fényképezőgép 

Az egyik hétköznapi tárgy, amely valójában katonai technológiaként kezdte pályafutását, a digitális fényképezőgép volt. Eredetileg légi és űrmegfigyelési missziókra tervezték, hogy nagy felbontású képeket készítsenek az ellenséges eszközökről és létesítményekről. 

Az első digitális fényképkészítő eszközöket az 1960-as és 1970-es években fejlesztették ki, a hidegháború tetőpontján. Később ezek a gépek alakultak át olyan DSLR fényképezőgépekké, amelyeket manapság mindenki ismer. Az egyik első, kereskedelmi forgalomban kapható digitális fényképezőgép az 1980-as években jelent meg, a mobiltelefonokban pedig csak a 2000-es évek elején kezdték alkalmazni. 

Pillanatragasztó 

A pillanatragasztó szintén egy olyan katonai tech spin-off, amelyet valószínűleg minden háztartásban megtalálunk ma is. 

A kutatók műanyag fegyverirányzék gyártásához megfelelő anyagot kerestek, s a kutatások során véletlenszerűen fedezték fel a pillanatragasztót, mely gyakorlatilag minden olyan dologhoz hozzátapad, amivel csak érintkezésbe kerül. A kémiai nevén cianoakrilátként ismert anyagot 1942-ben szabadalmaztatta a B. F. Goodrich Company, és az 1950-es évek végén került először forgalomba “Eastman # 910″ néven. 

Konzervek 

És végül egy újabb hétköznapi dolog, amelyet először katonai felhasználásra fejlesztettek ki: a konzervek. Háborúba idején a katonák számára létfontosságú a megfelelő, kalóriadús táplálék, hiszen igen nagy fizikai és szellemi megterhelésnek vannak kitéve. 

Az 1800-as évek elején a francia kormány Bonaparte Napóleon irányítása alatt nagy pénzjutalmat ajánlott fel annak, aki kidolgozza az étel tartósításának a módját. Az egyik vállalkozó szellemű feltaláló, Nicolas Appert rájött, hogy az edényben lévő főtt ételek nem romlanak meg, ha megfelelő módon zárják le őket. 

A “Konzerv Atya” néven elhíresült feltaláló sterilizációs és tartósítási módszere szolgált alapjául annak a technológiának, amelyet ma is használunk a konzerv élelmiszerek gyártásához. 

Hegyi Heni/NEW technology magazin