Régiós szolgáltatóközpontot nyit Magyarországon a Bosch

HR adminisztrációs folyamatok Vecsésről

- Hirdetés -

Új regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. A központ öt ország munkavállalóinak HR adminisztrációját látja el a jövőben, elsősorban a kelet-közép-európai régióban – jelentették be a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A beruházás várhatóan több mint kétszáz munkahelyet teremt a következő években. Az új szolgáltatóközpont létrehozását bejelentő eseményen részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője.  A 6 milliárd forint  összértékű beruházáshoz a magyar állam 2,1 milliárd forint támogatást biztosít. „A vecsési szolgáltatóközpont megnyitása újabb fontos mérföldkő a Bosch csoport számára Magyarországon és a régióban, továbbá azt mutatja, hogy nagyon bízunk a magyar szakemberek tudásában” – mondta Daniel Korioth.

Ügyfélszolgálat házon belül – egyszerű, hatékony, digitalizált folyamatok

Az új HR szolgáltatóközpont öt ország, illetve a vállalat világszintű szolgáltatási üzletági összefogásának és több éves munkájának eredményeként jött létre a Bosch csoport 2019-ben elindított globális kezdeményezésének részeként. Ennek célja, hogy a vállalatcsoporton belül még szorosabb legyen az együttműködés, és a szinergiákat kihasználva hatékonyabban támogassák a Bosch üzleti törekvéseit.

- Hirdetés -

„A vecsési szolgáltatóközpont az innovatív, digitális megoldásokkal, valamint az automatizált folyamatokkal egyszerűbb, hatékonyabb és kényelmesebb szolgáltatásokat nyújt a Bosch munkavállalói számára” – hangsúlyozta a beruházás kapcsán Somogyi András, a magyarországi Bosch csoport és az Adria régió humán erőforrás igazgatója.  A központban kezdetben HR és ügyfélszolgálati munkát végeznek munkaügyi adminisztráció, projektmenedzsment, bérszámfejtés, kiküldetések, HR-IT, valamint a toborzást és a képzést illetően, de a szolgáltatások köre később további területekkel is bővülhet.  Új digitális rendszerrel is segítik a kollégákat minden, a HR-hez kapcsolódó adminisztráció gyors és egyszerű elintézésében. A munkavállalók mindössze néhány kattintással módosítani tudják adataikat, HR szolgáltatásokat tudnak igényelni, de gyors online vagy telefonos segítséget is kérhetnek a szolgáltatóközpont munkatársaitól.

Stratégiai szerep a Bosch csoport tevékenységében

A beruházással tovább erősíti jelenlétét Magyarországon a Bosch csoport, amelynek kilenc magyar leányvállalata több mint 15 ezer munkavállalót foglalkoztat. A Bosch portfóliója széles és sokszínű Magyarországon. Az 1998-ban alapított hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. a Bosch csoport gépjármű-elektronika részlegének legnagyobb gyártóközpontja a világon. A barkács- és kertészeti eszközöket előállító miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. világszerte a Bosch legnagyobb kéziszerszámgyára, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-ben, szintén Miskolcon, elektromos kerékpárokhoz készítenek hajtást és motort. Egerben és Makláron a Robert Bosch Automotive Steering Kft.-ben valamint az Automotive Steering Column Kft.-ben kormányműveket és -oszlopokat gyártanak. A Budapesti Fejlesztési Központ pedig az elmúlt években a cégcsoport egyik zászlóshajójává vált, és mára megkerülhetetlen a nemzetközi autóipar vérkeringésében.

Bosch Csoport

- Hirdetés -