- Hirdetés -

- Hirdetés -

Tanulmány készült villamosított hajtásrendszerek témában

- Hirdetés -

Mivel egyre több ügyfél szeretné csökkenteni a szén-dioxid-lábnyomát, a Scania most bemutatja a tanulmányát a hibrid és teljesen elektromos hajtásrendszerek terén.

„A házon belül kifejlesztett villamosítási tanulmányunk a közúti járművek villamosításában szerzett tapasztalatainkon alapul” – mondta Joel Granath, a Scania alelnöke. „Miután a Scania hosszú idők óta kiválóságnak számít a gázolajjal és alternatív üzemanyagokkal működő motorok gyártása terén, most a fejlesztések következő szintjére lépünk, nevezetesen a szén-dioxid-terhelést csökkentő villamosított rendszerekkel.”

A villamosított hajtásrendszerek kompakt kialakításuk mellett kimagasló teljesítményt nyújtanak. Minden részegységük zökkenőmentesen együttműködik egymással, és ezeket egy közös vezérlőrendszer irányítja. Az egyetlen rendszervezérlő csatlakozási felület és az egyetlen mechanikus csatlakozási felület – CAN J1939 és SAE 1 – változatlan marad a korábbiakhoz képest, így egyszerűbb összekapcsolni külső részegységekkel.

A Scania rendszerei modulárisak és méretezhetők lesznek, így az ügyfelek számos részegység közül válogathatnak, illetve társíthatják ezeket az adott alkalmazásnak és a sajátos követelményeknek megfelelően.

A szén-dioxid-kibocsátás akár 92 százalékos csökkentésének lehetőségével a Scania hibrid elektromos rendszere egy villanymotorból és egy belső égésű motorból áll – közösen vagy önállóan is működő erőforrásokként. A hibrid elektromos rendszer eredményesen alkalmazható például kotrógépekben, dömperekben, kőtörőkben, autódarukban, betonszivattyúkban, valamint repülőtéri tűzoltóautókban. A hajózási ágazatban például ingajáratokat teljesítő hajókban, járműszállító kompokban, révkalauzhajókban és halgazdaságokat segítő hajókban lehet előnyös ez a rendszer. A hibrid megoldás rendkívüli nyomatékkal és már közvetlenül az alapjárati fordulatszámtól kiváló gázreakcióval javítja a hajtáslánc teljesítőképességét. Továbbá jelentősen csökkenti az üzemanyag-fogyasztást, miközben mérsékli az üzemeltetési költségeket, a zajt és a károsanyag-kibocsátást. Mivel a villanymotort a belső égésű motorra csavarozzák, fordulatszám-tartományát pedig a belső égésű motoréhoz igazítják, nincs szükség további áttételre. Ez minimalizálja az energiaveszteséget és megkönnyíti a berendezések kialakítását, illetve beépítését, ez utóbbit pedig a kompakt kialakítás is segíti.

A teljesen elektromos rendszer akár 98 százalékkal is csökkentheti a szén-dioxidkibocsátást, ha az elektromos áramot megújuló forrásokból állítják elő. A konténerrakodó targoncák, terpeszdaruk, dömperek, kotrógépek, homlokrakodók, repülőtéri tűzoltóautók és repülőtéri hátratoló traktorok néhány példái azoknak a járműveknek és eszközöknek, amelyeknél előnyös lehet a Scania teljesen elektromos hajtásrendszere. A hajózás terén a rendszer különösen hasznos lehet például városnéző hajókban, járműszállító kompokban, szélerőműparkokat segítő hajókban és járőrhajókban.

A villanymotort használó teljesen elektromos hajtásrendszert kimagasló energiasűrűség, valamint már közvetlenül az elindulástól rendelkezésre álló legnagyobb nyomaték és gázreakció jellemzi. A nagy energiahatékonyságnak és csekély karbantartásigénynek köszönhetően kis üzemeltetési költségeket biztosít.

„A Scania jövőbeli hibrid és teljesen elektromos hajtásrendszereinek fejlesztése során azt a következtetést vontuk le, hogy ezek számos különféle alkalmazási területen igen előnyösek lehetnek. A piac örömmel fogadja majd a már indulástól rendelkezésre álló azonnali gázreakciót és kimagasló nyomatékot biztosító hajtásláncokat” – magyarázta Joel Granath.

Scania

Akár ez is tetszhet