TECHference ipari konferencia – Szakértelem, ipar 4.0, networking

Akik tavaly voltak, azok tudják, hogy a TECHference ipari konferencia nem egy szokványos rendezvény. A szervezők egy olyan eseményt álmodtak és valósítottak meg, ahol a résztvevők kötetlenül, meghitten és mégis szakmai keretek között tudnak tárgyalni, ismerkedni és üzletet kötni.

Idén Budapest mellett, a Telkiben található Globall Hotelben összpontosul az ipar színe java, ahol mintegy 20 szakmai előadással, 3 kerekasztal-beszélgetéssel és 5 workshoppal várják a látogatókat. Nem elhanyagolható a Gálavacsora sem, amelyet idén is az Okosipar.hu hírportál támogat egyedi Pálinkabárjával. Az eseményen ismét a tavaly nagy sikert arató Buli van Band fog fellépni, akik táncra perdítették a különböző ipari szegmensek résztvevőit. Műsorvezetőként pedig Bogáth Emese énekesnő és Gábor János újságíró fogja támogatni az estét.

- Hirdetés -

Helyszín: Globall Hotel, Telki

Időpont: 2021. november 18-19.

A rendezvény teljes programja rendkívül erős lett, hiszen a nyitó előadások között megtaláljuk az Endrich Bauelemente GmbH IoT platformját bemutató előadását, az LTE450 hálózat energiahálózatok digitalizációjában rejlő lehetőségeket, az Emberfejlesztés Kft. ügyvezetőjének üzletfejlesztést támogató előadását és a DMG MORI digitalizációs törekvéseire vonatkozó ismertetőt is. A KKV digitalizációja elengedhetetlen téma ma Magyarországon, hiszen soha nem látott források álltak és állnak majd rendelkezésre az automatizáció adta eszközök bevezetésére a legkisebb vállalkozások számára is. Erről az Enterprise Group délutáni kerekasztal-beszélgetésén hallhatunk majd többet. Ugyanezt a témát feszegeti az OnRobot End-of-arm tooling és kiegészítőket bemutató (amely a kiállításon is megtekinthető, kipróbálható) szakmai előadása is.

PROGRAM

Számos olyan szakmai szervezet és vállalat is segíti a TECHference tudástranszfer munkáját, amelyek meghatározóak mind nemzeti, mind globális szinten. Ide sorolhatjuk a Bosch Rexrothot, a Siemenst, az Enterprise Groupot, az OnRobotot és az MVM-et is.

Találkozzunk Telkiben a TECHference-en!

REGISZTRÁCIÓ

Akár ez is tetszhet