Teljesen új tengeri szén-dioxid-kibocsátó forrásra bukkantak

Kiderült, hogy a nem véletlenül betiltott vonóhálós halászat nagyon jelentős emisszióval jár, ami egy egészen eddig számon sem tartott forrása a szén-dioxid-kibocsátásnak. A létező legvisszataszítóbb és legdestruktívabb halászati megoldás lényege, hogy a tengerfenékre leengedett hálóval egész egyszerűen felszántják a talajt, amin egyetlen húzással elpusztítják az ottani élővilág 20 százalékát – ráadásul mindezt nagyon rossz hatékonysággal teszik.

A Frontiers in Marine Science-ben megjelent új tanulmány feltárta, hogy csupán a vonóhálós halászat nyomán évente akár 370 millió tonna szén-dioxid kerülhet a légkörbe, mivel a tevékenység során felemelik a tengerfenék üledékében lévő szenet. A víz alatt ilyen módon keletkező szén-dioxid 55-60 százaléka kilenc éven belül a légkörbe távozik. A karbonkibocsátásnak ez az eddig számon sem tartott formája a becslések szerint kétszer annyi emisszióval jár, mint a teljes globális, kb. négymillió hajóból álló halászflotta üzemanyag-égetése.

„Régóta tudjuk, hogy a nehéz halászhálók – némelyikük akkora, mint tíz 747-es repülőgép – áthúzása az óceánfenéken elpusztítja a tengeri élővilágot és az élőhelyeket, de azt csak nemrégiben fedeztük fel, hogy a fenékvonóhálós halászat olyan szén-dioxid-tömegeket is felszabadít, amelyek egyébként évezredekig lennének biztonságosan eltárolva a tenger fenekén. Tanulmányunk a legelső, amely kimutatta, hogy a fenékvonóhálós halászat által felszabadított szén több mint fele végül szén-dioxid formájában mintegy tíz év alatt a légkörbe kerül, hozzájárulva a globális felmelegedéshez” – magyarázta Dr. Trisha Atwood, a Utah Állami Egyetem és a National Geographic Pristine Seas munkatársa.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A kutatók az 1996-2020 között világszerte végzett fenékvonóhálós halászatra vonatkozó adatokat és kifinomult modelleket használtak fel annak kiszámításához, hogy a fenékvonóhálós halászat által termelt karbonmennyiségből végül mennyi kerül a légkörbe. A tanulmány a közelmúltban végzett alapozó kutatásokra épül, amelyek szerint a fenékvonóhálós halászatból az óceánba kerülő szén-dioxid mennyisége nagyobb, mint a legtöbb ország éves kibocsátása, és nagyságrendileg megegyezik a globális légi közlekedésből származó karbonkibocsátással.

A kutatók olyan óceáni területeket azonosítottak, ahol a fenékvonóhálós halászatból származó szén-dioxid-kibocsátás különösen magas. Ilyen a Kelet-kínai-, a Balti-, az Északi- és a Grönlandi-tenger. Ha az emisszió önmagában nem lenne elég a vonóhálós halászat elleni keményebb fellépéshez, ez a módszer duplán mérgez, hiszen a tengerfenékről felrántott szén vízben maradó 40-45 százaléka a természetes vizek helyi savasodásához, ezáltal a növényi és állati élet károsodásához vezet.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

„Jelenleg az országok nem veszik figyelembe a fenékvonóhálós halászat jelentős szén-dioxid-kibocsátását az éghajlatvédelmi cselekvési terveikben, pedig a kutatásunk egyértelművé teszi, hogy az ilyen és más óceáni kibocsátások kezelése a tengeri élővilág helyreállítása mellett kritikus fontosságú a bolygó felmelegedésének lassítása szempontjából is” – fűzte hozzá Dr. Enric Sala, a Pristine Seas ügyvezető igazgatója.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -