Tiltakoznak a robotgyártók a termékeik fegyverré alakítása ellen

A Boston Dynamicsszal az élen hat nagy robotgyártó (Agility Robotics, ANYbotics, Clearpath Robotics, Open Robotics, Unitree) adott ki nyílt levelet, amiben közösen tiltakoznak hétköznapi célokra szánt gépeik harci felhasználása ellen. A nyilatkozatban leszögezik: a robotjaik biztonságos és etikus feladatok elvégzésére, segítő szándékkal készülnek, és nem azért, hogy ártsanak másoknak – írja az IEEE Spectrum.

A cégek azért kerültek nehéz helyzetbe, mert bár a termékeiket általános használatra készítik (lásd a Boston Dynamics robotkutyája vagy az Agility raktári humanoidja), a végső céljuk módosítható aszerint, hogy a tulajdonos milyen kiegészítő alkatrészekkel (fejegységekkel, megfogókkal stb.) látja el őket.

Konkrét példákat ugyan nem említenek, aligha kell hozzá túl nagy fantázia, hogy egy éppen zajló háborúban történő bevetésüktől tartanak – vagy egyenesen tudomásukra jutott, hogy ez megtörtént, hiszen közölték: „a rosszul használt robotok elég könnyen azonosíthatók”. Ezen a ponton tisztázták: minden olyan feltételezés, ami az érintett termékek autonóm működéséről szól, téves, és hamis összefüggést teremt a robotok tevékenysége, illetve a vállalatok etikai mércéje között.

- Hirdetés -

Világosan látszik, hogy a hat robotikai gyártó legalább a felelősséget hárítaná, ha a gépeikkel tisztességtelen harci cselekményeket hajtanának végre, ugyanakkor ennél összetettebb céljuk is van: összefogással elérni ezeknek az eszközöknek a szabályozását. Ugye ismerős? Nem is volt annyira régen, amikor olyan nagy cégek, mint a Tesla vagy éppen a Facebook, ugyan külön utakon, de szorgalmazta a mesterséges intelligencia törvényi kereketek közé szorítását – és persze nem történt szinte semmi. Csakhogy amiről most beszélünk, az már a fizikai fegyverkezés lehetősége – robotokkal.

A Boston Dynamics felhasználásért és kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöke, Brendan Schulman közölte: nem akarnak belebonyolódni már létező nemzetközi szabályozások megtámadásába, de abban nagyon elhivatottak, hogy  felhívják a világ törvényalkotóinak figyelmét egy súlyosbodó problémára. Ez pedig nem más, mint hétköznapi robotok fegyverré alakítása, ami nem a jövő, hanem a jelen valósága.

Gábor János, Okosipar.hu

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Akár ez is tetszhet