- Hirdetés -

- Hirdetés -

Több mint 3200 elsőéves kezd Győrött az egyetemen, szeptembertől

Összesen több mint 3200 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetem kilenc karán szeptemberben. A számok azt mutatják, hogy az intézmény által nyújtott minőségi képzések és szolgáltatások vonzóak a fiatalok körében.

A felsőoktatásba felvételizők július 21-én este nyolc órától SMS-ben kaptak értesítést arról, hogy felvették-e őket valamelyik általuk megjelölt intézménybe, s ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak az idei ponthatárokról. Közülük több mint 3200-an örülhetnek olyanok, akik a Széchenyi István Egyetem polgárai lesznek.

„Szívből gratulálok mindenkinek, aki egyetemünkre nyert felvételt, nagy szeretettel várjuk őket közösségünkben. A leendő elsőévesek magas száma nemcsak örömteli, de fontos visszaigazolást is jelent számunkra, hiszen azt mutatja, hogy a fiatalok pozitívan értékelik intézményünk oktatási színvonalát és európai szintű infrastruktúráját” – értékelt dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.

- Hirdetés -

Dr. Kovács Zsolt kancellár elmondta: céljuk az, hogy minél több hallgatót juttassanak naprakész tudáshoz, értékes, versenyképes diplomához. „A diákok vonzónak találják minőségi, gyakorlatorientált képzéseinket, amit a műszaki területeken egyre több duális partnerünk – köztük stratégiai partnerünk, az Audi – is segít. A fiatalok a nálunk szerzett diplomával könnyen el tudnak helyezkedni, és az átlagosnál magasabb fizetéshez jutnak a munkaerőpiacon. A gólyák pezsgő városba, támogató, nemzetközi környezetbe érkeznek, ahol az angol nyelvű képzések száma megközelíti a negyvenet, a hallgatói közösséget pedig 65 ország fiataljai alkotják” – sorolta a kancellár.

A felvételi számokból látszik, hogy a három műszaki kar közül az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon a legkedveltebb ezúttal is a magyar nyelvű járműmérnök alapszak, ahol tovább nőtt a felvettek száma. Emellett az angol nyelvű járműmérnök alap- és mesterképzés is jelentős érdeklődésre tart számot. Sok hallgatót vettek fel logisztikai mérnöki és műszaki menedzser szakra is.

A Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karon nőtt hallgatók száma, több mint 700 elsőéves kezdi meg tanulmányait szeptemberben. Rendkívül népszerűnek bizonyultak a mérnökszakok, különösen a mérnökinformatikus, a gépészmérnök, a villamosmérnök és a mechatronikai mérnök.

Az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar képzései iránti növekvő keresletet és a képzések emelkedő színvonalát jelzi, hogy a ponthatárok és az átlagpontszámok is folyamatosan nőnek. Az idei évben a felvettek átlagpontszáma a kar minden alapképzésén meghaladja a 360 pontot, a rendkívül népszerű építészképzés ezek közül is kiemelkedve 410 pont feletti értékeket mutat.

Az augusztus 1-től Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar nevet viselő kar a bölcsészettudományi területen nappali tagozaton növelte hallgatói létszámát, a társadalomtudományi területen pedig megtartotta pozícióját. A pedagógiai tudományterületen a gyógypedagógiai szakra csaknem másfélszázan kerültek be, miközben több mint 40 elsőéves készül tanítónak. A kar tanító és gyógypedagógia szakra államilag finanszírozott helyeket is meghirdet a pótfelvételi eljárásban.

A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon a jogászképzés iránti nagy érdeklődés a tavalyinál magasabb pontszámokat eredményezett, így még kiválóbb hallgatók kezdik meg tanulmányaikat. A másik két, a munkaerőpiacon rendkívül keresett oklevelet adó alapképzési szak, az igazságügyi igazgatási, valamint a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási szak is töretlenül népszerű maradt.

Az Egészség- és Sporttudományi Karon a rekreáció és életmód szak bizonyult a legnépszerűbbnek a felvételizők között. Az adatokból kitűnik, hogy stabil létszámokkal  indul el az egészségügyi gondozás és prevenció szak védőnő szakirányon, valamint az ápolás és betegellátás szak ápoló és szülésznő szakirányon.

A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karra több mint 600-an nyertek felvételt, ami a második legmagasabb szám a Széchenyi István Egyetemen. Az adatokból itt is a minőségi irányba történő elmozdulás látszik: tovább emelkedett a 400 pont feletti eredménnyel felvettek száma, azaz jól felkészült hallgatók érkeznek. Fontos kiemelni, hogy az angol nyelvű képzések nemcsak a külföldi, hanem a magyar diákok körében is egyre népszerűbbek.

A mosonmagyaróvári, augusztustól Albert Kázmér nevét viselő karra a tavalyinál magasabb pontszámokkal kerültek be a hallgatók. A legnépszerűbbnek az élelmiszermérnöki, a mezőgazdasági mérnöki és az agrármérnöki szak bizonyult. Örömteli, hogy a vidékfejlesztési agrármérnök szakra újra többen jelentkeztek. Újként elindul a mezőgazdasági vízgazdálkodási és környezettechnológiai mérnöki szak, ami azt jelenti, hogy a fiatalok körében valós igény van rá.

A Művészeti Karon mind a zeneművészeti, mind a tavaly elindult designképzések népszerűek maradtak. Az alapképzéseken több elsőéves kezdi meg tanulmányait, mint az elmúlt évben.

Idén is van lehetőség pótfelvételire

Akit az általános felvételi eljárásban nem vettek fel vagy esetleg nem adta be jelentkezését, érdemes megfontolnia a pótfelvételi lehetőségét. A fiatalokat többek között vonzó kollégiumi szolgáltatás és campus, modern infrastruktúra, Közép-Európában egyedülálló laborháttér várja a Széchenyi István Egyetemen. Emellett a hallgatók számára Győr és Mosonmagyaróvár színvonalas kulturális, fesztivál- és sportéletet, valamint jó elhelyezkedési lehetőségeket nyújt.

Széchenyi István Egyetem / Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet