- Hirdetés -

- Hirdetés -

Tovább erősíti együttműködését a Miskolci Egyetem és a Bosch kéziszerszámgyára

- Hirdetés -

Tovább erősíti együttműködését a Miskolci Egyetem és a Robert Bosch Power Tool Kft. az egyetemi hallgatók képzésében, a vállalat gyakornoki programjában. Az egyetem Gazdaságtudományi, valamint Gépészmérnöki és Informatikai Karáról már eddig is több száz hallgató szerzett gyakorlati tudást és munkatapasztalatot az elektromos kéziszerszámokat, akkumulátorokat gyártó vállalatnál. Az együttműködés eredményét jelzi, hogy csak idén mintegy kétszázan vesznek részt a programban, és a gyakornokok közül 2022-ben felvett munkatársak több mint nyolcvan százaléka a Miskolci Egyetemen szerzett diplomát. 

A gyakornoki program eredményeinek összegzése kapcsán tartott találkozón Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárigazgatója „Stratégiai partnerünk az utánpótlásban” elismerést adott át Veresné Prof. Dr. Somosi Mariann-nak, a Gazdaságtudományi Kar dékánjának, és Dr. Siménfalvi Zoltánnak, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánjának. Az eseményen részt vett Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora is.

Népszerű a Bosch gyakornoki programja

Főként a Gépészmérnöki és Informatikai, valamint a Gazdaságtudományi Kar hallgatói vesznek részt a Bosch és az egyetem közös gyakornoki programjában. A diákok rugalmasan, heti 20–40 órában dolgozhatnak, akár havonta változtathatják a munkaidejüket. Munkájukért a ledolgozott órák száma alapján bért és SZÉP-kártya-juttatást kapnak, továbbá a diplomások pótlékra is jogosultak. A programban résztvevők saját szakterületükön dolgoznak együtt egy–két főállású munkatárssal. A gyártástámogatás, a fejlesztés, a minőségbiztosítás, a HR, a beszerzés, a logisztika és a kontrolling a legnépszerűbb területek a hallgatók körében.

A jövő szakembereit képzik

A kéziszerszámgyár és az egyetem nemcsak a gyakornoki programban működik együtt. A Robert Bosch Mechatronikai Tanszék 2004-es indításában és a labor felszerelésében is tevékenyen részt vállalt a vállalat. Közös képzést is indítottak 2021-ben, a logisztikai csomagolásfejlesztő képzés és szakmérnök szakirányú továbbképzésen a legkorszerűbb, a piaci igényeket figyelembe vevő követelmények szerint oktatnak. A duális felsőfokú programban pedig a hallgatók a Bosch tapasztalt mentorainak segítségével bővíthetik tudásukat, már az első félévtől kezdve.

Bosch

Akár ez is tetszhet