Új digitális alkotóműhely a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban a győri egyetemen

Újabb attrakciókkal bővült a Széchenyi István Egyetem győri kampuszán működő Mobilis Interaktív Kiállítási Központ. A Mobileum digitális alkotóműhely lehetőséget ad a látogatóknak, hogy maguk hozzanak létre működő alkotásokat. Az eszközparkban megtalálható többek között a 3D nyomtató, lézervágó, de a digitális hímző- és varrógépek is. A Mobilisben mostantól két professzionális versenyautó-szimulátor is kipróbálható.

A nagyközönségnek új élményeket, az általános és középiskolás diákoknak korszerű ismereteket, a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak pedig hatalmas segítséget jelent tanulmányaik gyakorlati alkalmazásához az a digitális alkotóműhely, amellyel a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ egy határon átnyúló, Interreg-projekt keretében gazdagodott.

„Az idén ünnepeljük a Mobilis fennállásának tizedik évfordulóját. Az első évtizedet a folyamatos fejlődés jellemezte, és bízunk benne, hogy a következő tíz év is hasonlóan mozgalmas lesz e falak között” – fogalmazott dr. Dőry Tibor, a kiállítási központ ügyvezetője. Hozzátette, a fiatalok jövőjét, a Széchenyi István Egyetem utánpótlását is alapvetően meghatározza, hogy a gyerekek milyen kreativitással, alkotóképességgel rendelkeznek, milyen kompetenciáik vannak. Fejlesztésükhöz nagyban hozzájárul a most létrehozott digitális alkotóműhely, amely épp ezeket a 21. században szükséges képességeket hívja elő.

- Hirdetés -

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke a pályázati monitoringbizottság tagjaként üdvözölte az elkészült beruházást. Mint mondta, bár sok sikeres pályázat valósul meg a szlovák–magyar határ menti térségben, de ez az oktatási célú fejlesztés kiemelkedőnek mondható a régió fiataljainak képzése szempontjából. Elmondta, mintegy 160 millió forintos támogatásból, nyolcmillió forintos önrésszel készülhetett el a Mobilis új tudományos játszótere.

„Korábban a tudás felülről jött, de a digitális világgal mindenki számára hozzáférhetővé, minden korosztálynak elérhetővé vált. Az egyetemen is látjuk, hogy a fiatalok fejlett digitális kultúrával érkeznek, birtokában vannak annak a tudásnak, amely a digitális világban való eligazodáshoz szükséges” – emelte ki dr. Baranyi Péter Zoltán, a Széchenyi István Egyetem rektora. Hozzáfűzte, az elkészült alkotóműhely éppen ezen az alapelven nyugszik, és azt szolgálja, hogy a legmodernebb technológiák mindenki számára hozzáférhetőek legyenek. A rektor kiemelte, a műhely a Széchenyi-egyetem hallgatóinak és az oktatóinak a munkáját is nagyban segíti.

Keszthelyi Bernadett, a Mobilis általános igazgatóhelyettese kifejtette, a központ új létesítményében a hagyományos technológiák kapcsolódnak a digitálishoz. A látogatók ezen eszközök és az alkotó pedagógia módszere által használható, működő alkotásokat hozhatnak létre. A műhely nyitott minden korosztály számára, illetve nyitott műhelyként segíti az egyetemi hallgatók projektjeit is. Hétköznapokon iskolai csoportokat, hétvégente pedig családokat várnak a különleges műhelytérbe.

A műhelyben megtalálható a mikroelektronika, a 3D nyomtatás, a lézervágás, a digitális varrás és hímzés, valamint a hagyományos eszközök mellett a robotika is, derült ki Zelles Tamás ismertetőjéből. A műhelymester bemutatta azt a két, szintén a beruházás keretében telepített professzionális versenyautó-szimulátort, amelyek 12 éves kortól használhatóak.

A fejlesztés a SlovakiaRinget üzemeltető vállalkozással közös partnerségben, európai uniós pályázati forrásból és a magyar állam támogatásával valósult meg.

Széchenyi István Egyetem

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Akár ez is tetszhet