Új fejezet a BPW-Hungária Kft-nél: modern, jövőorientált PLM rendszer bevezetése

2020 nyarán egy izgalmas fejezet kezdődött számunkra a BPW-Hungária Kft-vel való együttműködésben. A cég arra törekedett, hogy tovább lépjen a Solid Edge Insight PDM rendszerén. Olyan megoldást keresett, amely nemcsak a már meglévő funkcionalitást biztosítja, hanem bővíti is azokat.

Elsődleges céljuk az volt, hogy egy modern, jövőorientált rendszert vezessenek be. Ennek meg kellett felelnie a 10 pontba összeszedett fő elvárásaiknak. Ez a történet a Teamcenter PLM szoftverről, a változásról, az innovációról és az együttműködés erejéről szól.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

PLM RENDSZER KIVÁLASZTÁSA

A BPW-Hungária Kft. és az Enterprise Group PLM üzletága hosszú évekre visszanyúló jó kapcsolatban áll. Azonban mi, a Teamcenter ügyféltámogató csapat még nem találkoztunk velük. Ahogy minden új kapcsolat kezdetén, itt is az ismerkedés volt az első lépés. Megismertük egymást, megtudtuk, hogyan működünk, és hogy ki mit vár el a másiktól. Bár ez a folyamat néhány szempontból lassúnak tűnhet, véleményem szerint egy ilyen jelentős változást tervező szervezetnél, ahol egy 30-40 fős tervezőcsapat munkáját alapjaiban fogja megváltoztatni a bevezetendő új rendszer, a kapkodásnak nem lehet helye. Fontos, hogy minden lépést alaposan átgondoljunk. Biztosak legyünk abban, hogy a kiválasztott megoldás minden szempontból megfelel az elvárásoknak és a tervezett változásoknak.

A következő év nyarán a BPW-Hungária Kft.  szombathelyi telephelyén rendkívül hasznos workshop keretében közelről ismerkedhetet meg néhány leendő felhasználó a Teamcenter képességeivel. Ez a két napos esemény a CAD funkcionalitásokra összpontosított, és kiváló lehetőséget biztosított mindkét fél számára arra, hogy személyes és szakmai szinten is mélyüljenek a kapcsolatok.

KÖRÜLTEKINTÉS A PLM SZOFTVEREK KÖZÖTT

Minden fontos döntés előtt természetes, hogy alaposan megvizsgáljuk a rendelkezésre álló lehetőségeket, és ez itt sem volt másképp. A BPW-Hungária Kft. nemcsak minket, hanem PLM szofverrel foglalkozó versenytársainkat is megkereste. Az októberi bemutató során nyújtott válaszaink jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy meggyőzzük őket arról, hogy a Teamcenter a legmegfelelőbb választás a rendelkezésre álló lehetőségek közül. Ez egy hatalmas mérföldkő volt, hiszen már nemcsak a magyar felhasználóknak, hanem a német anyacég, a BPW Bergische Achsen KG képviselőinek is bemutatkozhattunk. Bár ez online formában zajlott le a távolság és a Covid-szabályok miatt, mégis mind személyes, mind szakmai szinten sikerült jó hangulatú kapcsolatot kialakítanunk. A német fél konkrét kérdéseket tett fel, amelyek megválaszolása során bizonyítanunk kellett, hogy a koncepció működőképes és megfelel az elvárásaiknak. Ez az esemény nagyban hozzájárult a projekt sikeréhez.

ELSŐ LÉPÉSEK A MIGRÁCIÓ TERÉN

Egy több évtizede termékfejlesztéssel foglalkozó vállalatnál kardinális kérdés egy rendszerváltásnál, hogy a termékadatok hogyan kerülnek át az egyik rendszerből a másikba. Ilyen esetben nem megoldható, hogy felfutó szisztéma szerint kerüljenek át az adatok egyik rendszerből a másikba. Gyakorlatban ilyen esetben úgy kell megoldani a migrációt, hogy pénteken a régi rendszerben abbahagyják a munkát, majd hétfőn az új rendszerben onnan folytatják. Nagy kihívás volt, hogy mindez zökkenőmentes legyen! Éppen ezért november végén egy négy napos workshop keretében bemutattuk, hogy milyen lépéseken kell keresztülmenni az Insight – Teamcenter adatmigráció során.

ELHATÁROZÁS

A kiválasztási folyamat eredményeként 2022. februárjára megszületett a döntés a BPW-Hungária Kft. részéről, hogy Teamcenter-t fognak bevezetni. De nemcsak a magyar termékfejlesztésen, hanem a németországi csapatnál is! Ezzel a német fél is elhatározta, hogy új PLM rendszerre vált. Visszajelzések szerint ebben a döntésben az általunk tartott bemutatók, workshopok is jelentősen szerepet játszottak. A német és a magyar fejlesztőcsapat munkája között két lényeges különbség van. Az egyik, hogy a magyar kollégák kis szériás vagy egyedi gyártás, míg a német kollégák a nagy sorozatban gyártott termékekkel foglalkoznak. A másik különbség, hogy Magyarországon Solid Edge-t, míg Németországban erre NX-t használnak. A két részleg munkamódszere hasonlóak, de nem egyeznek meg teljesen. A Teamcenter testreszabással szemben – többek között – azt az elvárást támasztották, hogy mindkét csapat egységes rendszerben tudjon dolgozni. Szükség esetén akár használni is egymás 3D modelljeit, annak ellenére, hogy különböző CAD rendszert használnak.

PLM RENDSZER BEVEZETŐ CSAPAT

A bevezetésben résztvevő felek száma így tovább bővült: BPW-Hungária KftBPW Bergische Achsen KG  , ePLM AG és az Enterprise Group. Mi a BPW-Hungária Kft-től a magyarországi termékfejlesztési folyamatok részletes felmérésére, a szükséges testreszabások kialakításának szakmai támogatására és az adatmigráció végrehajtására kaptunk megrendelést. Meghatározásra kerültek a Teamcenter bevezetési folyamat résztvevőinek szerepkörei, fő feladatai és a projekt mérföldkövei.

FELMÉRÉS

Április folyamán részletes felmérésre került sor a termékfejlesztési folyamatokkal kapcsolatban. Kikérdeztük a folyamatok kulcsembereit, hogy megértsük, ki mit csinál, miért felelős, és hol helyezkednek el a szervezeti struktúrában. Áttekintettük az adott részlegen futó folyamatokat, megvizsgáltuk, milyen szoftvereket használnak, és milyen bejövő és kimenő dokumentumok keletkeznek ezek során. Emellett feltártuk, hogy milyen fájdalompontok vannak, és mekkora erőforrást igényelnek ezek. Az így nyert információkat közös formában dokumentáltuk és dolgoztuk fel az ePLM AG-vel. Ez a részletes felmérés segített abban, hogy átfogó képet kapjunk a jelenlegi folyamatokról és szükségletekről, és megfelelően felkészüljünk a PLM rendszer bevezetésének további lépéseire.

PLM RENDSZER TESTRESZABÁSA

Júniusban kezdődött el a szükséges testreszabások felmérése, hibrid formában. A BPW Bergische Achsen KG az ePLM AG munkatársaival a BPW Bergische Achsen KG németországi telephelyén ültek egy tárgyalóban, míg a BPW-Hungária Kft. munkatársaival Szombathelyen ültünk egy tárgyalóban. A két tárgyaló kamerákon és mikrofonokon keresztül, online volt összekötve egymással.

A megbeszélések júniustól szeptember végéig, heti 3 nap folytak. Ez idő alatt részletesen ki lett dolgozva és dokumentálva lett az adatmodell, a felhasználói felület, a munkafolyamatok, a szükséges egyedi fejlesztések kialakítása. Valamint a „környező” rendszerekkel való összekapcsolás módszere. A személyes jelenlét lehetővé tette, hogy a felmerülő kérdéseket hatékonyan, akár azonnal megtudjuk beszélni egymás között, majd az online kapcsolaton keresztül ezeket egyeztetni tudtuk a “másik oldalon” ülőkkel is, anélkül, hogy ehhez rengeteget kellett volna utazni. Ez is megmutatta, hogy a digitális világ alkalmas az emberek közelebb hozására, együttműködés biztosítására is. A mi legfőbb feladatunk ez idő alatt a szakmai tanácsadás, útmutatás volt a BPW-Hungária Kft. részére, illetve, hogy a szükséges információkat előkészítsük az ePLM AG számára.

MEGVALÓSÍTÁS

A testreszabás megvalósításának feladata az ePLM AG-ra hárult, akik már a felmérési fázis közben dolgoztak ezen. A már elkészült részek tesztelését a BPW-Hungária Kft.  és a BPW Bergische Achsen KG. munkatársai végezték. A jelentkező hibák, kiderült hiányosságok, a teszteredmények közös rendszerbe kerültek dokumentálásra, ahol a fejlesztők reagálni tudtak ezekre. Október közepén hozta meg a megrendelő azt a döntést, hogy a testreszabás alkalmas a bevezetésre.

MIGRÁCIÓ ÉS ÉLES INDULÁS

A PLM rendszer testreszabásának kialakítása és megvalósítása után a nagyobb feladat mindkét bevezető partner részéről az adatmigráció végrehajtása volt. Az erre való felkészülés párhuzamosan folyt a testreszabás felméréssel. Terv szerint először a német adatok migrálása történik meg. Majd néhány hónap múlva a magyar adatok. Olyan dátumok kerültek meghatározásra, ahol lehetséges volt a migráció idejére a termékfejlesztést leállítani. A leállás ideje alatt a kollégák megkapták a szükséges oktatásokat a rendszer használatához, illetve szabadságon voltak. Az időbeli eltolásra azért volt szükség, hogy ne egyszerre álljon mindenhol a fejlesztés, ezzel biztosítva a normális üzletmenet folytonosságát. Ahogy azt korábban írtam, az is cél az volt, hogy a termékfejlesztő pénteken feláll a székéből, majd hétfőn leülve ott folytatja, ahol abbahagyta. A gyakorlatban ezt úgy láttuk kivitelezhetőnek, hogy a bizonyos péntek és hétfő között eltelik három hét. Erre a három hétre két hét szabadság és egy hét oktatás lett ütemezve a felhasználóknak, míg nekünk a migráció végrehajtása.

ADATMENNYISÉG

Közel 280 000 fájl közül kellett kiválogatni, majd feldolgozni azokat, amelyek megfeleltek a BPW-Hungária Kft.  által meghatározott feltételeknek. A válogatás eredményeként adódó nagyjából 70 000 fájlt és a hozzájuk kapcsolódó metaadatokat kellett előkészíteni, majd feltölteni Teamcenter-be. Ekkora adathalmaz kezelése még automatizált végrehajtó és ellenőrző eszközök használatával is jelentős időt vesz igénybe, főleg, hogy a pontosságra és az adatintegritásra kiemelt figyelmet kell fordítani.

MIGRÁCIÓ AZ ÚJ PLM RENDSZERBE

Az éles migrációra több tesztelési fázissal készültünk fel. Ezek végén a migrált adatokat átadtuk ellenőrzésre. A tesztek során kapott visszajelzések és nyert tapasztalatok alapján finomítottuk a migrációs előkészítési és végrehajtási folyamatot. Az utolsó teszt migráció gyakorlatilag megfelelt egy teljesértékű éles migrációnak. Ennek során nem találtunk olyan hibát, amely miatt a migrációt ne lehetett volna végrehajtani. Így az éles végrehajtás megkapta a zöld lámpát. A sikeres migráció után a BPW-Hungária Kft. is megkezdhette a Teamcenter éles használatát.

ÖSSZEFOGLALÓ

Ez a hároméves, PLM rendszert bevezető projekt egy új fejezetet nyitott a BPW cégcsoport számára, átállva egy modern, jövőorientált rendszert, amely igazodik a mai elvárásokhoz. A váltás során munkamódszerük egységesebbé vált az anyacéggel.

Az új rendszer kialakítása lehetővé teszi, hogy a különböző CAD rendszerekben készült terveket könnyedén felhasználják egymás között, ezáltal optimalizálva az erőforrás-kihasználtságot. Nagy öröm számunkra, hogy részesei lehettünk ennek a folyamatnak, és tovább mélyíthettük a BPW-Hungária Kft. és az Enterprise Group között már régóta fennálló jó kapcsolatot.

Enterprise Group

- Hirdetés -