- Hirdetés -

- Hirdetés -

Újabb amerikai metropoliszban indult robottaxi szolgáltatás

Kevesebb mint két héttel azután, hogy megkapta az engedélyt a Los Angeles-i terjeszkedésre, a Waymo március közepén megnyitotta vezető nélküli robottaxi szolgáltatását a városban, igaz, egyelőre nem a teljes belterületén. A cég közölte: 2024-ben a texasi Austinban is vezető nélküli robottaxi-szolgáltatást fog bevezetni.

A Waymo egy 50 autóból álló flottával, a nap 24 órájában, a hét minden napján kínál önvezető fuvarokat Los Angeles 163 négyzetkilométeres területén, Santa Monicától a metropolisz belvárosáig. Idővel persze bővítik a területet, ahogy tették azt korábban Phoenixben és San Franciscóban is. A Los Angeles-i fuvarok kezdetben ingyenesek lesznek, de a következő hetekben átállnak a fizetős fuvarokra – állítja a cég közleménye.

A Waymo 2022 vége óta teszteli 4. szintű (magas szintű automatizálás, ami már nem várja el a sofőrtől, hogy közbelépjen, hanem egyedül vezeti biztonságos szituációba a járművet) autonóm fuvarmegosztó szolgáltatását Los Angelesben, ahol a vállalat szerint máris több mint 50 ezer ember iratkozott fel a várólistájukra.

„Az egykor elképzelhetetlen jövő, az autonóm vezetés ma már valós módja a közlekedésre emberek tízezrei számára” – mondta Tekedra Mawakana társ-vezérigazgató. „Miután mindkét [korábbi] városban elértük a legfontosabb mérföldköveket, nagyon izgatottak vagyunk, hogy idén még több ember számára nyújthatjuk a Waymo One szolgáltatásunk biztonságát, kényelmét és élvezetét Los Angelesben, majd Austinban.”

Az Egyesült Államok második legnépesebb városába, Los Angelesbe való terjeszkedés hét hónappal azután történt, hogy a Waymo engedélyt kapott San Franciscóban a 24/7-ben működő fizetős fuvarokra. Teljesen vezető nélküli robottaxijai 2022 óta működnek a nyugati parti városban.

Nem mindenki boldog a robottaxi cég megjelenése miatt

Ahhoz a közönséghez képest Los Angelesben talán többen vannak, akik nem örülnek a Waymo érkezésének. A vállalat terjeszkedését perek és tiltakozások előzték meg, néhány munkaügyi szakember pedig hangosan aggodalmaskodik a humán taxisofőrök állása miatt.

„Egyértelmű, hogy ez a technológia még nem áll készen arra, hogy bevezetésre kerüljön az útjainkon és a városainkban” – mondta Yvonne Wheeler, a Los Angeles Megyei Munkaügyi Szövetség elnöke. „Az autonóm járművek mindenhol pusztítást végeznek, ahol csak járnak, a tűzoltóautók blokkolásától kezdve a buszoknak ütközésig és állatok elgázolásáig.”

Hogy igazságosak legyünk, a legtöbb bajt, amire Wheeler utal, a Cruise robottaxijai okozták. Ez a cég tavaly év végéig a Waymo legfőbb versenytársa volt az USA-ban – emlékeztet a The Robot Report. A Cruise szüneteltette is egy darabig minden tevékenységét, miután viharos hónapokat élt át egy halálra gázolt kutya, valamint egy elsodort, de a helyszínről komolyabb sérülés nélkül távozó kerékpáros miatt. A Waymo ezekhez a balesetekhez képest a robottaxi-szolgáltatás példaértékű csillagának tűnik, és minden esélye megvan arra, hogy idén Austint is bevegye, így már a negyedik nagyvárosban jelenjen meg technikailag egyedüli versenyképes robottaxi szolgáltatóként.

Gábor János, NEW technology

Akár ez is tetszhet