- Hirdetés -

- Hirdetés -

Úszni tanítják a mikrorobotokat

Három egyetem közös, nemzetközi projektjének köszönhetően már úszni is tudnak a mikrorobotok, ráadásul különböző módszerekkel tanítják meg rá őket. A Santa Clara Egyetem, a New Jersey-i Technológiai Egyetem és a Hongkongi Egyetem tudósai megerősített mélytanulás módszerével képzik a parányi eszközöket, amelyek megreformálhatják elsősorban a gyógyászatot.

A kutatás arra irányult, hogy a természetben előforduló mikroorganizmusokhoz, például baktériumokhoz hasonlóan navigáló mesterséges eszközöket hozzanak létre, természetesen az irányíthatóság igényével. Az eredmény új megvilágításba helyezi a gyógyszerbejuttatás technikáit vagy éppen a mikrosebészetet.

A tudósok úgy vélték, hogy a mikroúszók mesterséges intelligencia révén szedhetik fel azt a tudást, amivel képesek alkalmazkodni a változó körülményekhez. Az úszni tanuló emberekhez hasonlóan megerősítéses tanulási gyakorlatra van szükségük, visszajelzésekkel – fejtegetik a Communications Physics című folyóiratban. A tanulmányt szemléző Science Daily On Shun Pak docenstől megtudta: ha kifinomultabb manőverek végrehajtására szeretnénk rávenni mikroszkopikus gépeket, akkor a legnagyobb megoldásra váró probléma nem más, mint a mozgásszerv, ami ekkora méretekben gyakorlatilag kivitelezhetetlen.

- Hirdetés -

Ennek megkerülésére a mesterséges neurális hálózatok és a megerősítéses tanulás sajátos kombinációját választották. A módszerrel sikeresen tanítottak meg mikroúszókat tetszőleges irányba terelni: amikor elkezdtek bizonyos irányokba navigálni, visszajelzést küldtek számukra arról, hogy az, amit éppen csinálnak, mennyire jó vagy nem jó. A folyamat során lényegében kellő tapasztalatot szereztek ahhoz, hogy a kívánt irányokba mozduljanak el.

A robotok három mikrorészecskét és egy nyújtható kapcsot kaptak mozgásszerv gyanánt; lényegében ezek váltakozó aktiválásával képesek önálló hely- és irányváltoztatásra – mutatott rá Alan Tsang adjunktus. A tudós közölte: mostanra csupán gépi tanulásos algoritmusokra támaszkodva, emberi beavatkozás vagy hozzáadott tudás nélkül tudják végrehajtani a kijelölt feladatot. Kollégája, Yuan-nan Young professzor megjegyezte: mindez arra vezetett, hogy a robotjaik a biológiai sejtekhez hasonlóan képesek alkalmazkodni az összetett környezetekben történő, önálló navigációhoz. Utóbbi azért fontos, mert a későbbi gyógyászati felhasználás során előre nem látható tényezőkre is maguktól kell reagálniuk.

Gábor János, Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet