Virágzik az egészségügyi gépek ipara és az orvostechnológia

Legyen szó protézisekről, csontokban alkalmazott csavarokról, sebészeti eszközökről, fogászati vagy egyéb implantátumokról, az egészségügyi eszközök piaca minden téren növekedést mutat, miközben az elvárások is fokozódnak. Azok a beszállítók, amelyek beruháznak a legkorszerűbb forgácsolási technológiákba, képesek megfelelni a minőséggel és rövid határidővel kapcsolatos igényeknek, és ezzel biztosíthatják a jövőjüket.

Az orvosi ellátás civilizált életünk egyik alapját képezi, hiszen általa gyógyulunk meg a betegségekből, leszünk egészségesebbek, és építhetünk fel egy jobb életet. Becslések szerint jelenleg az összes orvosi kiadás meghaladja az évi 7,5 billió dollárt, és ez a jövőben várhatóan tovább növekszik majd, mivel a fejlődő országokban is egyre nagyobb az egy főre jutó költségek mértéke az orvosi ellátásban, a fejlett országokban pedig az átlagéletkor mind magasabb. A fejlett országokban az emberek egyre egészségtudatosabbak, és hajlandóak többet költeni a minőségi orvosi ellátásra. Japánban és Amerikában növekszik a daganatos megbetegedések, a szívbetegségek és az olyan megbetegedések aránya, melyek hosszú távú kezelést igényelnek. Ezeknek a trendeknek köszönhetően óriásivá vált az igény a diagnózist és a kezelést elősegítő orvosi eszközökre.

A gyógyászati eszközök piacának fellegvára

- Hirdetés -

Egyes előrejelzések szerint az orvosi eszközök piaca már most is 350 milliárd dolláros értékre rúg, és várhatóan növekedni fog a jövőben is. A piac szíve az Egyesült Államokban dobog: a 30 legismertebb orvosi eszközöket gyártó vállalat amerikai, és a világ egészségügyi eszközeinek 40%-át itt használják fel. Ez annak is köszönhető, hogy igen aktív a mérnökök és az egészségügy közötti kapcsolat, kiterjedt az „egészségügyi-mérnöki kooperáció”. Több ezer egészségügyi eszközökkel foglalkozó vállalatot különböző területekről érkező vállalkozók indítottak el, és sok vállalkozás kifejezetten az új technológiák kutatására specializálódott. Az ő termékeiket végül gyakran nagyvállalatok vásárolják fel, és teszik elérhetővé a piacon. Ezért valószínű, hogy a világszerte növekvő igényeket is nagyrészt az Egyesült Államok fogja kielégíteni.

A kötszerektől az élvonalbeli sebészeti robotokig

A gyógyászati segédeszközök és orvostechnikai eszközök igen sokféle terméket jelentenek, a termékkategóriák száma megközelíti az ötszázezret. Kategorizálásuk történhet a felhasználási terület szerint, ekkor három kategóriát különböztetünk meg: diagnosztikai, kezelési és egyéb eszközöket. Például a röntgen, az endoszkópok és az MRI diagnosztikai eszközök, a mesterséges ízületek, pacemakerek, katéterek a kezeléshez használt eszközök, a fogászati kötőanyagok, kontaktlencsék, tolószékek pedig az egyéb eszközök kategóriájába tartoznak.

A kezelésre szánt eszközök iránt a legnagyobb a kereslet, ezért a technológiai fejlődés ebben a kategóriában a leggyorsabb. Mivel ezen eszközök közül sokat beültetnek a páciens szervezetébe, elengedhetetlen a negatív hatások minimalizálása, a kényelmetlenségek kiküszöbölése. Egyre nagyobb az igény az innovatív termékdizájnra és a személyre szabottság finomhangolására – például annak figyelembevételére, hogy pontosan milyen környezetben, milyen körülmények között használják majd az adott segédeszközt.

Mesterséges csípőízület

Az elmúlt években a mesterséges csípőízület lett a legszélesebb körben elterjedt, leggyakrabban használt csontprotézis. Az Egyesült Államokban minden hatszázadik ember keresztülesett már valamilyen csípőízületi korrekción vagy komplett műtéten. Az öregedő társadalmakban ez a szám szintén magas, és egyre növekszik. A csípőprotéziseknek több fajtája van, amelyek egymástól teljesen eltérhetnek, de általában négy részből állnak, a fejből, a vápából, a szárból és a betétből. Ezeknek nagyon erős anyagból kell készülniük, hiszen a páciens a rehabilitációs eljárások után a teljes testsúlyával rájuk nehezedik, és nem szabad, hogy az eszköz a szokásos hétköznapi mozdulatokban korlátozza őt. Mivel a beültetés bonyolult folyamat, ezért fontos, hogy az eszköz a lehető legtartósabb legyen, és legalább 10-15 év elteltével legyen csak szükség a cserére.

A szár és a vápa közvetlenül érintkezik a csontokkal, így ezeket titánium ötvözetből készítik, mivel ez az anyag képes a legjobban összeolvadni a csontozattal. A fej kobalt-króm ötvözetből készül, amely rendkívül kopás- és korrózióálló. A szilárdság mellett az is fontos, hogy az eszköz tökéletesen illeszkedjen a beteg testéhez, emiatt különösen a szárnak sokféle megjelenési formája lehet, többféle szögben állhat. Egyes esetekben a szár felületét egy speciális eljárással kezelni kell annak érdekében, hogy a csont „belekapaszkodhasson”, és jobban összeforrjon vele.

Bár a csípőízületi protézis szerkezete az elmúlt ötven évben változatlan maradt, a különböző részek összetételének és a kisebb fejlesztéseknek köszönhetően az élettartama és a terhelhetősége számottevően megnőtt. Manapság egy jól elkészített csípőprotézis élettartama húsz év, de ez megfelelő megmunkálással, az alak precízebb kidolgozásával tovább növelhető.

A Mazak gépei megoldást kínálnak az egészségügyi ipar szinte minden gyártója számára

Mivel az egészségügyi eszközök általában közvetlen kontaktusba kerülnek az emberi testtel, és kihatnak a páciens életére, ezt az iparágat magas biztonsági elvárások és szigorú minőségellenőrzés jellemzi. Az olyan implantátumok esetében, mint a mesterséges csípőízület szára, kifinomult technológia szükséges a magas minőség folyamatos fenntartásához, hiszen ha a termék nem megfelelő, az magas kockázattal jár a páciens egészségi állapotára nézve.

Ezek a jellemzők ráadásul a többi termékre is igazak, így a megmunkáláshoz olyan szerszámgépekre van szükség, melyekkel kis mennyiségű, nagymértékben személyre szabott és jó minőségű termékeket lehet előállítani, hatékonyan és precízen. A Mazak olyan orvosi eszközök gyártására specializált gépi eszközöket forgalmaz, melyek megfelelnek ezeknek az igényeknek. A szárakhoz hasonlóan sok protézishez szükség van csatlakozóelemekre, horgonyokra, csontösszekötő részekre, stabilizáló elemekre, melyeknek olyan anyagból kell készülniük, ami nem befolyásolja a szervezet működését, például titánium ötvözetből. Mivel ezek az eszközök általában kicsik, néhány grammosak, megmunkálásukhoz komplex, magas pontosságú többfunkciós gépekre van szükség.

A Mazak INTEGREX és VARIAXIS gépei alkalmasak ezekre a feladatokra. Az implantátumok mellett a Mazak gépek sugárterápiás eszközök gyártására is képesek, mint amilyen a bolus vagy a collimator (azok a komponensek, amelyek segítségével a sugárzás a tumor alakjának megfelelően irányítható), de többféle sebészeti eszköz, műanyag injekciós formák, csövek és műtőasztalkeretek gyártására is használhatóak.

Mazak

- Hirdetés -