- Hirdetés -

- Hirdetés -

Zöldenergiával működik az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának alappillére a fenntarthatóság, ezért jelentősen csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását. 2024. január 1-jétől az E.ON Hungária Csoport csaknem hetven ingatlana megújuló forrásból származó zöldenergiával működik. Az elmúlt év végén megkötött zöldenergia-szerződés lefedi az E.ON saját tulajdonú telephelyeit, üdülőit, egyes ügyfélszolgálati irodáit, és több bérelt ingatlanát is.

Ezek a létesítmények évente összesen 9 millió kilowattóra áramot fogyasztanak. Ennek egy részét, 2-300 ezer kilowattórányi áramot a korábbi években is saját zöld forrásból – többek között a szekszárdi, tatabányai és székesfehérvári telephelyeken működő, saját tulajdonú naperőművi termeléséből – fedezett az energiacég. Mostantól azonban az érintett ingatlanok teljes energiafogyasztása fenntartható forrásból származik.

A saját napelemes rendszereivel megtermelt zöldenergia mellett részben magyarországi megújuló erőművekből származó zöldenergiát vásárol létesítményei üzemeltetéséhez a vállalat, részben pedig további napelemek telepítését és üzembe helyezését tervezi. Származási garanciát szintén vásárol a cégcsoport. A származási garancia olyan tanúsítvány, amely hivatalos biztosítékot jelent arra, hogy egy adott mennyiségű áramot igazoltan megújuló energiaforrásból – pl. nap, szél vagy biogáz erőműben – állítottak elő.

A fenntartható forrásból származó energiának köszönhetően az E.ON Hungária Csoport szén-dioxid kibocsátása évente 2038 tonnával csökken. Ez nagyjából egyenértékű 1025 személyautó éves szén-dioxid kibocsátásával vagy 408 hektár erdő éves széndioxid-megkötő képességével, vagy 3863 háztartás éves villamosenergia-felhasználásból adódó szén-dioxid kibocsátásával[1].

Számos nagyvállalat van már Magyarországon, amely az E.ON-hoz hasonlóan elkötelezett a karbonlábnyom-csökkentés mellett és működésének jelentős részét fenntartható forrásból, zöldenergiával szeretné biztosítani. Ezeknek a cégeknek jelenleg három lehetőségük van arra, hogy zöldáramra váltsanak: vagy saját maguk kezdenek megújulóenergia-termelésbe, például saját napelempark telepítésével; közvetlenül, vagy akár egy energiakereskedőn keresztül szerződést kötnek egy megújuló erőművel az ott termelt zöldáram átvételéről; vagy önálló származási garanciát vásárolnak.

Az E.ON mindhárom lehetőséget kínálja zöldben gondolkodó üzleti partnereinek. A nagyvállalatok számára hazai napelemparkokból származó zöldáramot biztosító Green Cloud megoldáscsomag 2022 óta elérhető. 2023-ban vezette be az E.ON a Green.ON szolgáltatást a közepes energiaigényű vállalatok számára. Ezzel rövid távon, dedikált forrásból, zöldáram szállításával akár önállóan, akár származási garanciákkal együttesen biztosít fenntartható energiát üzleti ügyfelei számára. Az E.ON által értékesített villamosenergia 20 százaléka az elmúlt évben már fenntartható forrásból származott.

„Egyre több nagyvállalat igénye, hogy zöldenergiára váltson. Partnereink olyan megoldásokat keresnek, ahol az ellátás megszokott biztonsága mellett válthatnak garantáltan zöld forrásból érkező energiára. Már a közeljövőben áttörést várunk a megújuló energia piacán, hiszen a kereslet a zöldáramra egyre nagyobb. A célunk, hogy segítsük partnereinket dekarbonizációs vállalásaik teljesítésében, megbízható megoldásokat kínáljunk fenntarthatósági céljaik eléréséhez” – mondta el Nagy Zsuzsa, az E.ON Energiamegoldások Kft. ügyvezető igazgatója.

E.ON

[1] A számítások KSH adatok alapján történtek.

Akár ez is tetszhet