Egyetlen ember is képes irányítani egy egész katonai drónrajt

Félelmetes fejlesztést mutatott be a brit hadsereg: olyan pilóta nélküli járművet (UAV) mutatott be, amelyből egy egész rajt is elirányíthat egyetlen távoli operátor.

A technology.org oldalán bemutatott riport szerint kezdetben hat, később pedig már 12, sőt, akár 30-40 drónból álló csoportot is képes lesz irányítani egy erre kiképzett pilóta. A nyilvánosságra hozott, Salisbury-ben végrehajtott teszt rámutat: a távoli kezelő lényegében csak a parancsokat osztogatja a raj számára, míg az indulás, haladás, landolás teljesen automatikusan történik. Az emberi beavatkozás lényegében minimális – annak a speciális szoftvernek köszönhetően, amely lehetővé teszi a munkamegosztást az operátor és a gépek között.

A hadsereg kétféle rendszert tesztelt. Az egyik az Atlas, amelynek keretében egyetlen tablet is elég a négy UAV-t igénylő küldetésekhez, míg a másik az Elbit, ami hat drónból álló csoport autonóm feladatvégrehajtásának egyszemélyes felprogramozását takarja. Utóbbi esetében nyilván bonyolultabb műveletről beszélünk, hiszen bár egy objektumra koncentrálnak, minden egyes UAV más-más funkciót tölt be az akcióban.

- Hirdetés -

A kétféle rendszert kétféle küldetésre zavarták ki: először 24 órás biztonsági felügyeletet kellett biztosítani egy katonai épülethez, amit például egy idegen objektum közelít meg. A második forgatókönyvnél már egy küldetéstervező szoftverre csatlakozó mesterséges intelligenciát is bevetettek: ez egyszerre képes megfigyelni és követni a célpontot, illetve tájékoztatni az üzemeltetőt a látottakról.

A programban résztvevő egység parancsnoka, Arthur Doe alezredes elárulta: a királyi haderő a hírszerzési, megfigyelési és felderítő képességeit szeretné fejleszteni a speciális drónrajjal, de arra ugyancsak képessé teszi majd őket, hogy nagy távolságból mérjenek pontosabb csapásokat az ellenségre.

Dominic Ferrett vezető mérnök közölte: sikerrel bebizonyították, hogy egy ember már ma is képes elboldogulni hat drón irányításával, ami jelentősen csökkenti a kezelőre nehezedő terheket. „Ahogy haladunk előre a hadsereg tervezett projektjeivel, szépen lassan feláll egy emberek és gépek alkotta csapat, ami földi és légi elemek kombinált rendszere lesz” – magyarázta.

Gábor János, Okosipar.hu

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Akár ez is tetszhet