Sikeresen szerepelt a magyar diákokból álló robotikacsapat Szingapúrban

A  Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjának négy diákjából álló csapat ezüstérmet szerzett az október 7-10. között Szingapúrban rendezett First Global Challenge nemzetközi robotikaversenyen.

Az MCC kommunikációs igazgatósága az MTI-nek pénteken arról számolt be, hogy a versenyen 191 nemzet csapata vett részt, témája a hidrogén és az egyéb megújuló energiaforrások és ezek technológiai fejlesztése volt.

Mint írták, az indulóknak a versenyrobot megépítése mellett, májustól októberig számos közösségimédia kihívást is teljesíteniük kellett, ennek során mutathatták meg elköteleződésüket és kreativitásukat az energiahatékonyság és a környezetvédelem területén, illetve a felkészülés ideje alatt online meetingeket is tartottak, ahol a csapatoknak lehetőségük volt arra, hogy még a verseny előtt közelebbről megismerhessék egymás felkészülési folyamatait és kultúráját.

- Hirdetés -

Az MCC-s diákokból álló magyar csapat négy versenynapon 10 elődöntőt játszott Szingapúrban a rájátszásba jutásért, ahová a legjobb 24 csapat közé a 12. helyen jutott be, majd innen négy mérkőzés után, a legjobb három szövetség került a döntőbe, amelynek során a magyarok szoros küzdelemben, a második helyen folytathatták a versenyt.

Az ezüstérmet érő második helyezést Angolával, Argentínával és Izraellel közösen sikerült megszerezni úgy, hogy az MCC-s diákoknak az egész verseny alatt a második legmagasabb pontszáma volt – ismertették, hozzátéve, hogy a Magyarországot képviselő csapat tagjai 66 nemzettel együtt a Skills Challenge, közösségimédia-kihívásban is részt vettek és sportszerű versenyzésüknek köszönhetően, az úgynevezett Sportsmanship díjat is átvehették.

A csapat tagjai Braun Zsófia, Kádár-Kiss Etele, Pomázi Kálmán és Vaskó András voltak, míg a csapatot a Robotics Infinity tagjai, Bácsi Sándor, Jámbor Kornél és Koren Balázs mentorálták.

Az MCC diákjai legutóbb 2022 őszén szereztek érmet – akkor bronzérmet – a Genfben tartott First Global Challenge-en, amely egy középiskolás diákokból álló csapatok számára évenként megrendezett nemzetközi robotikaverseny, célja pedig, hogy összehozza a STEAM-tárgyak iránt érdeklődő fiatalokat, és őket arra ösztönözze, hogy a Föld előtt álló komplex problémákra megoldást találjanak – olvasható az MCC kommunikációs igazgatóságának közleményében.

MTI