- Hirdetés -

- Hirdetés -

„Az új technológiák új tudást jelentenek”

A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már tíz lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez. A munkavállalók hazánk mellett Németországtól az ázsiai országokon keresztül az Egyesült Államokig a világ 58 országában próbálhatják ki tudásukat. A német technológiai cég – mely idén ünnepli 150 éves évfordulóját – 235.000 munkatársa a lehető legkorszerűbb technológiákkal és eszközökkel végzi a munkáját, a gyártásból kikerülő termékek, illetve a fejlesztési területen elkészülő szoftverek és szolgáltatások pedig a Continentalnál tetten érhető folyamatos innovációról tanúskodnak.

Röviden összefoglalva ezt szűrhetjük le a vállalat munkatársaival készített interjúkból, amelyek közül az egyiket most megosztjuk olvasóinkkal.

Lovas Erika, minőségügyi rendszermérnökként dolgozik a Continental váci gyárában.

- Hirdetés -

Változatos munkakört töltök be, melyben a társterületekkel való csapatmunka ösztönzőleg hat és egyben kihívásokkal teli.

Mi a feladata egy minőségügyi rendszermérnöknek?

Feladatom, hogy cégünk meg tudjon felelni a vevői, illetve az autóipari szabványoknak és törvényi előírásoknak. Mindezt egy átlátható dokumentációs rendszer biztosítja, mely a folyamataink leírásának köszönhetően rendszerezett. Összefogja a társterületeket, így közös erővel tudjuk a rizikókat azonosítani, majd proaktívan és preventíven csökkenteni és megszüntetni. Mindezek hatékonyságát a rendszeres ellenőrzések alkalmával felülvizsgálni, és az eredmények alapján mérni tudjuk.

Hogy néz ki egy munkanapja?

Változatos munkakört töltök be, melyben a társterületekkel való csapatmunka ösztönzőleg hat és egyben kihívásokkal teli. Napi szinten több megbeszélésen veszek részt a társterületekkel, ahol az egyik gondolat hozza a másikat, melynek köszönhetően újabb feladat megoldását dolgozzuk ki, ami sokszor szakmai kihívást jelent.

Mennyire fontos az, hogy inspiráló célja legyen a mindennapi munkájának? A technológia milyen szerepet játszik mindebben?

Fontos, hogy legyen célja a feladatomnak, és örülök, hogy eddig a lendületet még meg tudtam őrizni. Saját fejlődésem szempontjából az új technológiák új tudást jelentenek, ezek az ismeretvágyamat teljes mértékben kielégítik.

Hogyan tudná jellemezni a munkahelyét?

A Continental számomra egy olyan család, melyben sokféle személlyel lehet találkozni. Van, aki a lehetőségeket keresi, van, aki a lehetőségekhez mérten határozza meg a feladatot és van, aki feladatot tud maximálisan végrehajtani. Van, aki egyénként kimagasló, és van, aki a csapat lelke tud lenni.

Van bármi, ami a családja és a barátai szerint esetleg a gyengesége, ugyanakkor a mindennapi munkája során előnyére válik?

A családom és a barátaim szerint rendkívül nehéz nekem megfelelni, mert nagyon magasak az elvárásaim. Ez viszont segít abban, hogy az általunk fejlesztett algoritmusok ellenőrzése mindig a legmagasabb minőségben történjen.

Mit tart a munkája legnagyobb előnyének?

Folyamatos fejlődést szakmailag és emberileg is. A saját kollégákkal vagy a társosztályokkal való együttműködés során sokat lehet tanulni minden téren.

Ajánlaná másoknak a Continentalt, mint munkahelyet?

Egy 150 éves múltra visszatekintő cégnél, melyből a váci telephely 21 éve üzemel jó érzés dolgozni. Büszkeséggel tölt el, hogy közel 7 éve hasznos tagja lehetek ennek a csapatnak és a munkám fontos a cégnek. Számomra ez inspiráló, változatos és kihívásokkal teli, így nem is kérdés, hogy ajánlom!

Continental
(x)

Akár ez is tetszhet