CES 2022: a Dell eltüntette a touchpadot és a billentyűk közti űrt

Csodás minimalista dizájnt kapott az XPS 13 Plus, ami úgy 13 hüvelykes, hogy kisebb, mint a többi 13 hüvelykes laptop – áll a Wired beszámolójában. Hogy is van ez? Nos, a gyártó eltüntette a billentyűk közötti réseket, megszüntetve az összességében túl nagy helyet foglaló rácsot, mi több, szemrebbenés nélkül átvéve az Apple korábbi ötletét zsugorított picit a felső soron is: a funkcióváltásokra és beállításokra (hangerő, léptetés, fényerő stb.) szolgáló gyorsbillentyűk apró érintőgombokká változtak.

A Dell új laptopjának legszembetűnőbb tulajdonsága mindazonáltal az, hogy eltűnt a touchpad – pontosabban keret nélkül került egy síkba a burkolattal, és olyan üvegfelületet kapott, ami érintésre haptikus visszajelzést ad. Ügyesen elrejtették egyébként a hangszórókat is, hiszen nem látszanak, pedig négy van belőlük: kettő a billentyűzet alatt, kettő pedig a laptop alján bújik el.

Az XPS 13 Plus 13,4 hüvelykes kijelzője egyrészt azért különleges, mert kétféle konfigurációban (OLED vagy LCD) lesz elérhető, másrészt pedig azért, mert a Dell visszavágta a fizikai rétegek számát, így tisztább képminőséget sikerült elérni, miközben csökkent az alkatrész súlya. Magáért beszél még az, hogy 12. generációs IntelCore processzora lesz, és a nagyobb ventilátoroknak köszönhetően 55 százalékkal javult a hűtés. Bár az akkumulátorcellákról egyelőre nem sokat tudni, az már most biztos, hogy Express Charge 2.0-val szerelve kevesebb mint egy óra alatt 80 százalékos töltöttség érhető majd el.

A modell tavasszal jelenik meg, platina és grafit színben, 1200 dolláros (kb. 380 ezer forintos) alapáron.

Gábor János, Okosipar.hu

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Akár ez is tetszhet
https://www.okosipar.hu/wp-admin/post.php?post=7773&action=edit#