Élő emberi szívről is készülhet digitális iker

Veleszületett szív- és érrendszeri rendellenességek esetén is biztosabb sikert ígérnek azok a műtétek, amelyeket a páciens szívéről készült digitális iker segítségével hajtanak végre. Az eljárást a londoni Kings College biogyógyászati képalkotással és biomérnöki megoldásokkal foglalkozó intézetében fejlesztették ki. Állításuk szerint az operációk megtervezése során keletkező szkennelések elegendőek ahhoz, hogy megalkossák a szív háromdimenziós, dobogó mását – a virtuális valóságban.

A tudósok azt várják az újonnan kidolgozott eljárástól, hogy a kockázatos és hosszadalmas szívműtétek lerövidülnek, sőt, a több beavatkozást igénylő betegeknek is csak egyszer kell majd műtőasztalra feküdniük – írja a The Engineer. A kutatásban résztvevő Dr. Natasha Stephenson úgy véli, fantasztikus csapat dolgozik a projekten, illetve azon, hogy az eszköz minél hamarabb hatósági engedélyt kapjon.

A Brit Szív Alapítvány és a Londoni Evelina Gyermekkórház által támogatott projektben arra jöttek rá, hogy a műtétre készülő sebészek munkáját eddig is támogató komputertomográfiával (CT) és mágneses rezonanciás képalkotással (MRI) készült felvételek alkalmasak az élő szív digitális ikertestvérének létrehozására. Innentől – az ipari gépeknél ismert megoldásokhoz hasonlóan – egyetlen bemetszés nélkül léphetnek interakcióba a szervvel, illetve különböző beavatkozásokat próbálhatnak ki rajta, hogy megtalálják a páciens számára legmegfelelőbb megoldást.

- Hirdetés -

Az orvostechnológiai program két éven belül eljuthat a klinikai alkalmazásig, és várhatóan nemcsak veleszületett problémákkal küzdő gyermekeknél, hanem felnőttek szívbillentyű-műtéteinél is remekül alkalmazható lesz.

Gábor János, Okosipar.hu

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Akár ez is tetszhet