Kiszámolták: lehetetlenül sokba kerülne átállni megújuló energiára

Annyira sokba kerülne átállítani a világ iparát és közlekedését újfajta, fenntartható, dekarbonizációt szolgáló energiaforrásokra, hogy nem lesz glóbusz, ami kifizeti. A számla végösszege teljesen elképzelhetetlen, szóval utólag nem értjük, ki és milyen alapon számolta ki, hogy 2050-ig felszámolható a teljes emisszió. Nos, igen, minden tíz dollárból 1-2 dollárt csak erre költünk el a következő 30 évben.

Kiábrándító megállapítással zárul a McKinsey Global Institute riportja, ami azt számolta ki, mekkora hatással lenne az emberek életére és mennyibe kerülne a teljes átállás megújuló energiaforrásokra, egy 2021-től 2050-ig tartó időszakban – írja az IEEE Spectrum. A portál szerint az, amit a világ jelenleg gondol a karbonmentes energiahordozók bevezetéséről (csak be kell velük helyettesíteni mindent, ami jelenleg emissziót termel), a kategóriatévesztés legtipikusabb példája.

A kategóriahiba vagy -tévesztés elmélete Gilbert Ryle analitikus filozófustól ered. Az angol tudós 1949-ben írta le a fogalmat, miután egyetemi professzor barátain is tesztelte az Oxfordon. A patinás épületegyüttes könyvtárában azt kérdezte tőlük: tulajdonképpen „hol az egyetem?” – erre mindenki körbemutatott. De nem, az csak az infrastruktúra – ami esetünkben azt példázza, hogy a teljes cseréje ugyan lehetséges, de milyen áron, és ez mekkora hatással lenne az érintettek életére, vagyis a dekarbonizáció esetében mindannyiunkéra.

- Hirdetés -

A McKinsey nagyon szemléletesen rámutatott, hogy az energiaforrások kiváltásának még a legóvatosabban becsült költsége is mekkora lenne olyan nagyszabású(nak gondolt) projektekhez képest, mint a Manhattan-terv vagy a Holdra szállás. Mindkét esemény globális hatást gyakorolt az emberiségre, amihez képest a bekerülési költségük eltörpül. A három év alatt lezavart II. világháborús atombomba-fejlesztés mai értéken számolva 33 milliárd dollárt (az akkori GDP 0,3 százaléka) emésztett fel, míg a 12 évig tartó Apolló-program összesen 207 milliárd dollárt, ami az 1961-től ’72-ig tartó időszak nemzeti össztermékének 0,2 százaléka. Megmutatták, mindez mennyit ér a globális energiaátalakulás költségeihez mérve:

Forrás: McKinsey Global Institute

Az ábrán látható kockák mindegyike egymilliárd dollárt jelképez – jól látható, hogy mennyire aprócska szegletét tenné ki a teljes, 275 trillió dollárra becsült váltásnak az egész Manhattan-terv vagy Apolló-program. Persze azokat csak és kizárólag az USA fizette, míg a dekarbonizáció mindenki költsége lenne. Az a helyzet, hogy ekkora összegnél már ez sem sokat számít: ha a 2021 és 2050 közötti évek mindegyikére elosztva nézzük meg a teljes dekarbonizációs költséget, kiderül, hogy „csupán” 9,2 trillió dollárt kell ráfordítani, ami a világ GDP-jének (évi kb. 94 trillió dollár) közel tíz százaléka. Országokra lebontva több mint lehetetlen egy ekkora ráfordítás, főleg akkor, ha számításba vesszük, hogy az alacsony jövedelmű államok fizetésképtelensége miatt leginkább a fejlettekre hárulna a teher, ami esetükben 15-20 százalékos GDP-ráfordítást igényelne.

Összehasonlításképpen: 2020-ban Omán költötte a GDP legnagyobb hányadát honvédelemre (Észak-Koreából ugye nincs adat), de még náluk is csak az össztermék alig 11 százaléka ment el a seregre. Ugyanez az arány az USA-ban 3,74 százalék, hazánkban 1,61 százalék volt. Kedves dekarbonizáció, innen szép nyerni!

Gábor János, Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet