Megoldást kell találni az adatdilemmára

Az ipari logisztika szereplői az utóbbi években annyi energiát fektettek a rendszereik és technológiáik tökéletesítésébe, hogy közben mintha elfelejtették volna, hogy az emberek hogyan is végzik a munkájukat. Pedig a logisztika rögös úton jár, hiszen a működése nagyban múlik az emberi interakción, legyen az cégen belüli vagy azon kívüli, esetleg partnerek közötti, és mindezek a szereplők jó eséllyel más-más technológiákkal dolgoznak. A felek sokfélesége elengedhetetlenné teszi az egyértelmű kommunikációt, ez legalább annyira fontos, mint a megfelelő technológia bevezetése.

A kommunikációs folyamatok során nagy mennyiségű adat közlekedik a partnerek között, akár e-mailben, akár táblázatok, képek vagy pdf-ek formájában. Ekkora tömegben könnyen veszik nyoma a lényegnek, holott az adat napjainkban értékesebb, mint valaha. A logisztikai ágazat komoly kihívás előtt áll, hogy kezelni tudja a globális ellátási láncban résztvevő felek által létrehozott, feldolgozott és felhasznált adatokat. Csak kevés szereplő között működik natív integráció, ami elsősorban a digitális érettség nagyon eltérő színvonala miatt alakult így. Amíg erre nem születik átfogó megoldás, lehetetlennek tűnik az adatok korrekt felhasználása, és ezzel a teljes ellátási lánc potenciálja sérül.

A becslések szerint jelenleg kb. kétszáz dokumentumra és 28 különböző szervezetre van szükség minden egyes szállítás teljesítéséhez. Mivel esélytelen, hogy mindenki ugyanazzal a rendszerrel dolgozzon, teljesíthetetlen kihívásnak tűnik az értékes adatok kiszűrése, így viszonylag kis kockázatot vállalunk, ha azt mondjuk: az ipar messze áll az adatok hatékony felhasználásától, attól meg pláne, hogy fontos döntések meghozására alkalmas képet alkosson belőlük.

- Hirdetés -

Felmérések kimutatták, hogy a dolgozók a munkaidejük mintegy felét adatok ide-oda másolgatásával, keresésével vagy megfejtésével töltik, és mindeközben – a kézzel kezelt információ természeténél fogva – hibákat is vétenek. A költségek és a kapacitás korlátai miatt a vállalatok már rég nem engedhetnék meg maguknak az elkerülhető hibákat, hiszen ezzel megzavarják a szolgáltatásuk menetét, és indokolatlan kiadásokat termelnek. Mivel eltérő időzónákban, sokféle partnerrel, technológiával és kommunikációs megoldásokkal dolgoznak, a logisztikai cégeknek fel kell ismerniük: hagyományos rendszerekkel már nem tudják kezelni a feladataikat. Ehelyett arra kell törekedniük, hogy az adatokat a megfelelő kontextusba terelve alkalmazzák – felgyorsítva ezzel a munkafolyamatokat és az automatizálást.

Félreértés ne essék: nem a meglévő rendszerek teljes, évekig elhúzódó cseréjére van szükség, hanem a sokféle – partnerszoftverekből, e-mailekből, táblázatokból vagy más adatforrásokból származó – információ harmonizálására. Ha ez teljesül, akkor a partnerek bármely formában tájékoztatni tudják egymást, így végre a munkafolyamatok hatékonyabbá tételére, a termelékenység növelésére és a mérhető eredményekre lehetne figyelni. Ez a véget érni nem akaró COVID idején fontosabb, mint korábban bármikor. A termékek gyártásának és szállításának útját felül kell vizsgálni, mert hiába várunk arra, hogy az idő majd mindent megold. Ezúttal nem fogja. Nem maradt más választás, mint az, hogy megoldást találjunk a különböző informatikai rendszerek együttműködésére és a manuális adatrögzítés elfelejtésére.

Gábor János, Okosipar.hu
(Forrás: Inbound Logistics)

- Hirdetés -

https://www.okosipar.hu/wp-admin/post.php?post=7773&action=edit#