Nyilvános EV-töltőhálózat használatára szerződött a Lotus és a Bosch

A Lotus bejelentette, hogy a Bosch-sal kötött új partneri megállapodása értelmében hozzáférést biztosít a márkatulajdonosoknak 30 európai ország mintegy 600 ezer nyilvános töltőállomásához. Az autógyártó idővel további hálózatüzemeltetőkkel bővítené a töltőhálózatát Európa-szerte.

A járművezetők a Lotus Charging Card egyszerű használatával férnek hozzá a hálózathoz, és a Lotus Cars okostelefonos alkalmazáson keresztül minden szükséges információt könnyen megtalálnak. Az alkalmazás lehetővé teszi a járművezetőknek, hogy nyomon kövessék töltési előzményeiket, kezeljék a költségeket és távolról ellenőrizzék a járműakkumulátor állapotát.

A Lotus még 2021-ben jelentette be, hogy a 2020-as évek végére teljesen elektromos meghajtású gyártóvá szeretne válni, és a sportautó örökségére építve nyitna a luxus EV-piac felé. A Lotus első járműve e stratégia keretében az Eletre SUV, aminek a kézbesítései 2023-ban indultak meg. Ugyancsak tavaly mutatták be az Emeya grand tourer modellt, ami várhatóan a Porsche megbecsült Taycanjával szeretne versenyre kelni. A Lotus szerint az első Emeyákat 2024 második felében kapják meg a tulajdonosok.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

A Bosch-sal kötött új partnerségnek köszönhetően az Eletre és az Emeya tulajdonosai hozzáférhetnek a Bosch nyilvános európai töltőhálózatához, és a Lotus Hyper-OS infotainment rendszerén láthatóvá is válnak a töltési helyszínek, valamint az útvonaltervezés.

„A hiányos töltőinfrastruktúra továbbra is az egyik legnagyobb akadálya az elektromos járművek elterjedésének. Minden eddiginél könnyebbé kell tennünk az elektromos jármű birtoklását, hogy felgyorsítsuk az elektromos meghajtásra való átállást, és ehhez kulcsfontosságú az iparágon belüli együttműködés. A Bosch és a Mobilize Power Solutions partnerségével növeljük az ügyfeleink bizalmát az elektromos Lotusok iránt” – érvelt a megállapodás mellett Mike Johnstone, a Lotus Group kereskedelmi vezetője.

Gábor János, NEW technology

- Hirdetés -