Sokkolja a közvéleményt a robotsebészeti fejátültetés terve

A BrainBridge biomérnöki és idegtudományi startup nyilvánosságra hozott koncepciója az, hogy nyolc éven belül végrehajtja az első emberi fejátültetést. A terv általános megrökönyödést váltott ki – egyrészt persze etikai kétségek miatt, másrészt pedig azért, mert napjainkban teljesen elképzelhetetlen egy ilyen eljárás. Pláne úgy, hogy a cég közölte: ha minden a tervek szerint alakul, akkor a teljes beavatkozást autonóm módon, kifinomult orvosi robotok és mesterséges intelligencia kombinációjával fogják elvégezni.

A vállalat egy kissé nyugtalanító, CGI-jal animált videót is közzétett arról, hogy hogyan fog kinézni egy ilyen műtét – ha valaha sor kerül rá. A videó alatt egymást érik a kételkedő és gúnyolódó kommentek, meg persze azok, amelyek írói elborzadtak a látottakon. Pedig a vállalat magyarázata teljesen világos és érthető: a fejtranszplantáció olyan gyógyíthatatlan betegségekben szenvedő pácienseken lenne képes segíteni, akik nem tudnak teljes életet élni, mert maradandóan mozgássérültek, esetleg olyan daganatos vagy neurodegeneratív állapotba kerülnek, hogy ez az utolsó reményük.

Az ambiciózus eljárás során a beteg fejét egy agyhalott, de egészséges donortestre ültetnék át, úgy, hogy a kognitív képességek, az emlékek és a tudat teljes egészében megmarad.

- Hirdetés -

„Az a célunk, hogy kitoljuk az orvostudomány határait, és innovatív megoldásokat adjunk az életveszélyes állapottal küzdőknek. A technológiánk azt ígéri, hogy olyan életmentő kezelések előtt nyílnak meg az ajtók, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak” – mondta Hashem Al-Ghaili, a projekt mögött álló tudós, aki azt állítja, a projekt megvalósítása érdekében több kapcsolódó terület szakértőjével is konzultál.

A BrainBridge azt is tervezi, hogy sebészeti robotokat és AI-t használ az arcvonások rekonstruálására, illetve az arcizmok teljes körű használatának fenntartására. „Az eljárás fejlett, nagy sebességű robotrendszereket alkalmaz, hogy megakadályozza az agysejtek lebomlását és biztosítsa a zökkenőmentes kompatibilitást” – magyarázza a BrainBridge. A vállalat integrált robotikai platformja két autonóm sebészeti robotot működtetne, ezzel két beteg egyidejű, összehangolt műtétje is lehetségessé válik. A startup egyébként dolgozik egy átfogó gondozási terven is, amivel megakadályozza az egyébként elég esélyes kilökődést.

A sok közül az egyik fő kihívás az, hogy megfelelően helyre kell állítani a gerincvelő és az idegek állapotát, mert ha ez nem sikerül, akkor a beteg a fejátültetés után jóvátehetetlenül lebénulhat. A BrainBridge úgy tervezi, hogy nyolc éven belül elvégzi az első műtétet – ehhez az előkészítő munkához most igyekeznek minél több tudóst bevonzani.

Gábor János, Okosipar.hu