Szintetikus szövet, amivel a szív és a hangszál is gyógyítható

Kémiai, fizikai, biológiai és mérnöki megoldások páratlan összefésülésével hoztak létre olyan, emberi szervezetbe fecskendezhető hidrogélt, ami szívroham, gégedaganat-operáció vagy maradandó izomtorzulás  után regenerálhat eddig gyógyíthatatlannak hitt sérüléseket – mutat rá a Science Daily.

A kanadai McGill Egyetem tudósai hatalmas lökést adhatnak a regeneratív gyógyászatnak, hiszen a szív, a hangszálak vagy például az izmok felépülése a szervek állandó mozgása miatt nagyon komoly nehézségekbe ütközött – eddig. A kutatók most bejelentették egy olyan szintetikus anyag létrehozását, ami nemcsak jól injektálható, de elég erős is ahhoz, hogy kibírja a folyamatos terhelést, miközben támogatja – vagy egyenesen lehetővé teszi – a természetes regenerálódás folyamatát.

A Luc Mongeau professzor vezette kutatás során sebgyógyulást serkentő, hidrogél formátumú bioanyagot akartak előállítani, azzal a nélkülözhetetlen feltétellel, hogy az nem hátráltatja a sejtek életben maradását és terjeszkedését. Mivel sikerült elérni, hogy a befecskendezés után stabil, porózus struktúrát vegyen fel, a találmány megfelelni látszik ennek, így sosem látott utak nyílhatnak meg a maradandóan sérült szervek gyógyítása felé.

- Hirdetés -

A munkában résztvevő Guangyu Bao doktorandusz úgy véli, „az eredmények nagyon ígéretesek, ezért egy napon tényleg implantátumként kerülhet használatba a hidrogél, hogy például a gégerák túlélőinek adja vissza a beszéd képességét”. Azért pont ezt az esetet emelte ki, mert az első kísérletek során hangszálak vibrálásának vetették alá a bioanyagot, és az meglepően tartósnak bizonyult: másodpercenként 120, összesen pedig hatmillió rezgést bírt ki, miközben a hozzá hasonló célra készült hidrogélek darabokra hullottak. Lévén, hogy tökéletesen teljesítette az elvásárokat, olyan anyag született, ami a világon egyedülálló módon egyszerre porózus és tartós.

A McGill tudósai szerint a találmányuk gyógyszeradagolással, szövetalkotással vagy szövetmodellezéssel kapcsolatos kutatásokhoz is kiváló lehet. Utóbbi állítást maguk akarják megerősíteni azzal, hogy a technológiát mesterséges tüdő létrehozására fogták be. A tervük az, hogy a szerven COVID-gyógyszerek hatékonyságát fogják tesztelni; mindezzel párhuzamosan pedig dolgoznak rajta, hogy a példátlan teljesítményű bioanyagokat alkalmassá tegyék a klinikai használatra.

Gábor János, Okosipar.hu

Akár ez is tetszhet