Újabb elmaradó NASA teszt…

A légkörbe történő visszatérés során fellépő súrlódás elégséges ahhoz, hogy izzó anyagból álló üstökösökké változtassák az űrhajókat – ez jó dolog, ha szándékos, de egyébként szinte mindig negatív hatást gyakorol. A Space Shuttle-t, amikor még szolgálatban volt, úgy tervezték, hogy 25 Mach körüli sebességgel haladva elérje a Föld légkörének külső peremét, majd egy túlhevült plazmahullámmal – amely azért keletkezik, mert a súrlódási erők olyan nagyok, hogy molekuláris szinten szétszaggatják a környező levegőt – elér a légkörbe, ahol az aerodinamikai felületek visszanyerik hatékonyságukat – írja az Engadget.

„A légköri légellenállás kihasználása a leghatékonyabb módszer egy űrhajó lelassítására” – jegyzi meg a NASA. „Ahhoz, hogy átvészelje a 3000 fokos hőmérsékletet, a Shuttle a hővédő lemezek ablatív rétegeire támaszkodott, amelyek megolvadnak és leperegnek, magukkal ragadva a plusz hőt. Ügynökségünk viszont az újra felhasználható űrhajókhoz hatékonyabb megoldást tervez.”

A NASA november 9-én kezdődő indítási ablakot jelölt ki a LOFTID misszióra. A Vandenberg Űrbázisról fog felszállni egy ULA Atlas rakéta, a NOAA új sarki időjárási műholdját hordozva. Miután a műhold leválik az Atlas rakéta felső részéről, a LOFTID kibontakozik, és felfúvódik az alacsony Föld körüli pályán a visszatérés előtt.

„Az egyik legnagyobb különbség az, hogy korábban szuborbitális teszteket végeztünk, nagyjából 2,5 kilométer/másodperc sebességgel érkezve, ami már nehézséget okozott” – mondta Steve Hughes, a NASA Langley Kutatóközpont LOFTID aeroshell vezetője az űrügynökség sajtóközleményében. „De a LOFTID-del a majdnem 8 kilométer/másodpercet is elérhetjük. Ez körülbelül háromszor olyan gyors, mint az eddigi, és kilencszer több energiát jelent.”

A LOFTID hővédőpajzs négyrétegű védelmet nyújt az ekkor jelentkező energiával szemben. A külső réteg kerámia- és szilícium-karbid-fonalból készül. A második és harmadik réteg kétféle szigetelés, ezek a negyedik réteg – a tényleges felfújható darabok – védelmére szolgálnak. Mindegyik sor koncentrikus gyűrűbe tömörül, amelyek maguk is egy szőtt polimerből készültek – súlyra számítva tízszer erősebbek az acélnál –, ezek segítik irányítani a pajzs terjeszkedését.

A NASA több mint egy évtizede fejleszti a hiperszonikus felfújható aerodinamikai lassító (HIAD) technológiát. A LOFTID (Low-Earth Orbit Flight Test of an Inflatable Decelerator) ezen innováció legújabb változata, egy újfajta hőpajzs, amely potenciálisan elkerül számos olyan problémát, amelyet a NASA a jelenlegi generációval kapcsolatban tapasztal. Az eddigi pajzsok komoly méretbeli korláttal bírtak, amelyet a rakéta burkolatának átmérője szabott meg. A puha aerohéjak nem vonják maguk után a korlátozást, jóval a burkolat pereme fölé nyúlhatnak, lehetővé téve a NASA számára, hogy nagyobb és nehezebb hasznos terheket óvjon, amikor azok belépnek a légkörbe.

Ez különösen fontos a jövőbeli naprendszeri felfedezési terveink szempontjából, mivel a jelenlegi hőpajzsok másik problémája, hogy csak a Föld légkörében működnek. Például a Mars légköre egyszerűen nem elég sűrű ahhoz, hogy elegendő súrlódást generáljon a modern hőpajzsokon ahhoz, hogy az űrsikló süllyedését biztonságosan lelassítsa.

A repülés során a tesztpajzs fedélzeti adatrögzítője a szenzor- és videóadatokat továbbítja, miközben a saját memóriájában is tárolja.

Rövid videó a LOFTID működéséről:

Némethi Botond, Okosipar.hu